Ezek a legfejlettebb magyar megyék: nagyot hasítottak 2019-ben

Portfolio   
  Megosztom
Ezek a legfejlettebb magyar megyék: nagyot hasítottak 2019-ben

Budapest egy főre jutó GDP-je továbbra is több mint kétszerese az országos átlagnak, azonban a főváros gazdasági ereje csökken. Az elmúlt éveket jellemző gyors gazdasági növekedésre minden megye rá tudott kapcsolódni, azonban a legfejletlenebbek esetében ez nem volt elég a felzárkózáshoz - írja a portfolio.hu.

Budapest, Győr és Fejér az élen

Budapest továbbra is több mint kétszer olyan fejlett, mint az országos átlag, habár az elmúlt években kisebb-nagyobb megszakításokkal, de veszített erejéből. A KSH adatai szerint a főváros egy főre jutó GDP-je az országos átlag 203,6%-a volt 2018-ban, ami alacsonyabb az egy évvel korábbi 205,9%-nál, vagyis úgy látszik, hogy Budapest 2010 óta alapvetően veszít súlyából.

A közel 8,9 millió forintos egy főre jutó GDP még így is messze meghaladja a második helyen álló Győr-Moson-Sopron megye 5,3 millió forintját. A harmadik helyen álló Fejér megyében már „csak” 4,4 millió, a dobogóról leszoruló Komárom-Esztergomban pedig 4,35 millió forint az egy főre jutó GDP.

Nógrád a sereghajtó, Bács-Kiskun erősödik

A leggyengébben teljesítő négy megye (Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok) évek óta nem, vagy csak nagyon lassan tud felzárkózni az ország többi régiójához. Ez nem azt jelenti, hogy ne profitálnának a GDP-növekedésből, hiszen ezekben a megyékben is érdemben bővül a gazdaság, viszont nem tudnak gyorsabban nőni, mint az országos átlag, amire szükség lenne a felzárkózáshoz.

A legrosszabb gazdasági teljesítményű magyar megye, Nógrád egy főre jutó GDP-je hosszú évek óta nem tudja elérni az országos átlag 45%-át sem; Szabolcs-Szatmár-Bereg 55, Békés 60, Jász-Nagykun-Szolnok pedig 65% körül ingadozik.

Ha a hosszabb távú trendeket vizsgáljuk, akkor tíz év alatt érdemi felzárkózást tudott elérni Bács-Kiskun megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Előbbi 8, utóbbi 4 helyet ugrott előre a megyei rangsorban, ezzel Bács-Kiskun a 6. legfejlettebb megye lett, Borsod-Abaúj-Zemplén pedig a 12. Láthatjuk tehát, hogy BAZ megye kifejezetten kedvezőtlen helyről indult a válság időszakában.

Bács-Kiskun megye felzárkózásában a legfontosabb katalizátor a kecskeméti Mercedes-gyár felépülése és a termelésének felpörgetése, valamint az autóiparhoz kapcsolódó beszállítói hálózat kiépülése volt. Érdemes megemlíteni az iparvállalatok közül a Knorr-Bremsét, és azt se felejtsük el, hogy itt van az útépítésre szakosodott, hatalmas tempóban növekvő Duna Aszfalt székhelye. BAZ megyében egyetlen nagy gyárat nem érdemes kiemelni, de a Mol Petrolkémia, a BorsodChem, a Bosch, és a Jabil is nagy hozzáadott értékkel bírt a megye fejlődésében.

A nagy vesztes Csongrád volt, amely tíz év alatt 5 helyet veszítve a 13. lett, illetve Hajdú-Bihar könyvelhetett még el nagyobb visszaesést, amely 3 hellyel került hátrébb, így a 14. pozíciót foglalhatja el.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

gazdaság

gdp

növekedés

megyék

fejlettség