Temérdek pénzt tolnak Észak-Magyarországra: listán az idei fejlesztések

HelloVidék   
  Megosztom
Temérdek pénzt tolnak Észak-Magyarországra: listán az idei fejlesztések

Ebben az évben is országszerte folytatódnak a fejlesztések, ebből persze az Észak-Magyarországi megyék sem maradtak ki. Idén is hatalmas beruházások és projektek várnak megvalósításra. Éppen ezért a HelloVidék feltérképezte a 2020-as év régióra vonatkozó beruházásait és összegyűjtötte a legérdekesebbeket.

A HelloVidék elindította sorozatát, melyben feltérképezzük Magyarország régióit, egészen pontosan azért, hogy górcső alá vegyük a 2020-as fejlesztéseket, beruházásokat. Cikksorozatunkban most végignézzük, miként fejlődnek az ország egyes területei. Első körben a Közép-Dunántúlon kalandoztunk, most pedig újabb megyékbe "látogatunk" el.

Az Észak-Magyarországi régió múlt évben is szép számmal bővelkedett a fejlesztésekben. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, Nógrád megyét és Heves megyét magába foglaló régióban biztosan idén sem lesz ez másként. Főleg azért, mert rengeteg projekt, fejlesztés folytatódik 2020-ban, ami még több meglepetést tartogathat az év további részére. Tavaly azt vettük górcső alá, hogy milyen fejlesztések valósultak meg eddig a régióban, most pedig azokat vettük sorra, amelyek idén várnak megvalósításra.

Ha fejlesztések, akkor nem maradhattak ki a városok és a falvak sem

Idén is folytatódik a Modern Városok Program, vagyis a vidéki nagyvárosok fejlesztése. A program célja, hogy a 23 megyei jogú város magasabb életminőséget tudjon biztosítani a helyi lakosságnak a fejlesztésekkel és az érintett települések ne csak lokális, hanem regionális jelentőséggel is bírjanak. 2019-ben országosan több új színháznak, uszodának, iskolának, ipari parknak, egészségügyi és turisztikai intézménynek örülhettek a magyar nagyvárosok lakói, 2020-ban pedig várhatóan újabb 85 milliárdos városfejlesztés valósul majd meg.

Persze nem csak a nagyvárosok, de a falvak is jól járnak idén, épp úgy, ahogy tavaly is, hiszen folytatódik, sőt bővül a Magyar Falu Program. Új pályázat újabb célterületekkel gazdagodik, valamint a programba civileket is igyekeznek majd bevonni, hiszen elindul a falusi civil alap. A program azoknak a szervezeteknek kedvez, amik olyan településeken működnek, ahol 5000 lakost számlálnak. Ez a keret 5 milliárd forint lesz és pályázhatnak rá a civil szervezetek. Ezen belül két tevékenységi körre lehet jelentkezni: az első a rendezvények és programok megvalósítása, a második az eszközbeszerzés, ingatlanfejlesztés, ingatlanvásárlás.

A fejlesztési hullámból 2020-ban a kisebb városok sem maradnak ki, hiszen 300 milliárd forintos kerettel a Magyar Falu Program mintájára új pályázatok indulnak kisvárosok részére, amely mintegy 180 várost fog érinteni.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A megyeszékely kerül idén középpontba, hiszen a város több utcáját is elkezdik felújítani. Ugyan idén nem biztos, hogy mindenre sor kerül, de ezek lesznek a legnagyobb projektek Miskolc életében:

  • Miskolcon a Vörösmarty utca kapacitásbővítő fejlesztése valósul meg, kanyarodó sávok építésével mintegy 570 m hosszban.
  • Új, háromsávos, jelzőlámpával szabályozott turbó rendszerű körforgalom épül a Király és a Vörösmarty utcák keresztezésében a meglévő jelzőlámpás csomópont helyén.
  • A Soltész Nagy Kálmán és a Vörösmarty utca keresztezésében a meglévő jelzőlámpás csomópont átépítésre kerül, új kanyarodó sávok kialakításával.
  • Előregyártott és monolit vasbeton szerkezetű, vasút feletti, 12+4 támaszú, három ágú (úgynevezett Y-híd) valósul meg 268+69 m szerkezeti hosszban.
  • Továbbá megépítésre kerül a Kisfaludy utca korrekciója 175 m hosszban, a Vörösmarty utca új szakaszának kialakítása 160 m hosszban, egy új jelzőlámpás csomópont kialakításával.
  • A Pfaff Ferenc utca akadálymentes megközelítését biztosító útszakaszok épülnek, valamint egy szintbeni csomópont és egy 100 férőhelyes P+R parkoló.

A felsorolt munkálatok kivitelezése várhatóan 2022. októberében fejeződnek be, a kivitelezés szerződéses összege pedig összesen 13 498 044 888 Ft.

A megye életéből nem maradnak ki az útfejlesztések sem. Az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakasza 2x2 sáv keresztmetszettel külön szintű csomópontokkal kerül kiépítésre. A beruházás tartalmaz továbbá 1 db komplex és 2 db egyszerű pihenőhelyet, valamint 1 db tengelysúlymérő állomást és az üzemeltetéshez szükséges mérnökségi telepet.

A projekt az alábbi három építési szakaszra lett felosztva:

  • A szakasz 30+100 - 40+500 km sz. között
  • B szakasz 40+500 - 64+700 km sz. között
  • C szakasz 64+700 - 86+849 km sz. között

A projekt ivitelezésének várható befejezése 2021. augusztus, a kivitelezés szerződéses összege pedig 182 906 442 267 Ft.

Nógrád megye

Fejlesztések terén a megyében a vasút van porondon, hiszen elkezdődik a GSM-R távközlési rendszer kiépítésének második üteme. A projektben 2255 km vasúti nyomvonalon fog kiépülni egy korszerű vasúti kommunikációs rendszer. Ezzel az európai szabványoknak megfelelő új kommunikációs hálózattal Magyarország csatlakozhat az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez (ERTMS).

Az európai uniós finanszírozású beruházás növeli a vasúti kommunikáció megbízhatóságát, biztonságosabbá teszi az utazásokat, és új szolgáltatások bevezetését alapozza meg. Az élvonalbeli kommunikációs rendszer biztosítja az átjárhatóságot a hazai és az európai vasúttársaságok számára, hozzájárulva a magyarországi vasúti hálózat versenyképességének, hatékonyságának és biztonságának javításához. A kivitelezés várható befejezése 2022. december, a kivitelezés szerződéses összege összesen 58 855 800 000 Ft.

Heves megye

Eger és környéke idén főként annak örülhet, hogy a teljes M25 autóút szakaszának építése idén befejeződhet:

Az autóút északi szakasza mintegy 7,5 km hosszon, új nyomvonalú, 24,60 m koronaszélességű 2x2 sávos (burkolt leállósáv nélküli) autóútként épül meg. A szakaszon több jelentős műtárgy épül, különszintű csomópontok, vadátjáró, különszintű átvezetés. A 3. sz. főúton létesítendő különszintű csomópont megvalósítása során a 3. sz. főút szükséges korrekciója is megépül. A beruházással együtt megvalósul a maklári bekötés különszintű csomópontja is. Kivitelezés várható befejezése 2020. június, a kivitelezés szerződéses összege 16 734 196 888 Ft.

Ennek a Déli ütem megvalósítása, két építési szakaszban zajlik majd. A déli ütem déli szakasza az M3 autópálya és a 3 sz. főút új különszintű csomópontjáig tartó szakasz, ahol a déli ütem déli szakasza csatlakozik a déli ütem északi szakaszához. A déli ütem déli szakasza mintegy 7 km hosszon, új nyomvonalú, 24,60 m koronaszélességű 2x2 sávos (burkolt leállósáv nélküli) autóútként épül meg. A szakaszon több jelentős műtárgy épül, különszintű csomópontok, vadátjáró, vasúti felüljáró, patakhíd. Kivitelezés várható befejezése 2020. június, a kivitelezés szerződéses összege 19 059 974 062 Ft.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

észak-magyarország

borsod-abaúj-zemplén megye

heves megye

nógrád megye

fejlesztések

magyar falu program

modern városok program