Milliárdos támogatás a kisboltok fejlesztésére: mutatjuk, hogy juthatnak hozzá a vidéki üzletek

MTI   
  Megosztom
Milliárdos támogatás a kisboltok fejlesztésére: mutatjuk, hogy juthatnak hozzá a vidéki üzletek

A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki, pápai sajtótájékoztatóján.

A kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését. Hozzátette: a támogatás ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra vagy bértámogatásra fordítható. Az új pillérrel bővülő Magyar falu program, amely a helyi életminőség javítását, az otthonteremtést és a falusi utak fejlesztését célozza, az ötezer fős és az ennél kisebb településeken tapasztalható népességcsökkenés megállítására hivatott

- mondta Gyopáros Alpár.

Mintegy 2400 település érintett a falusi kisboltok támogatási lehetőségében, egy-egy bolt akár 60-70 millió forinthoz is juthat. A támogatásban részesülő kereskedelmi egységeket öt éven át működtetni kell, valamint meghatározott árucikkeket forgalmazniuk kell

- részletezte a feltételeket a politikus.

A falusi kisboltok támogatásáról szóló kormányrendelet a napokban megjelenik, azt követően a Bethlen Gábor Alapítvány felületén lesz lehetőség az előzetes regisztrációra. Ősszel a tervek szerint már folyósítják a támogatási összegeket

- fűzte hozzá a kormánybiztos, aki a támogatandó üzletek számáról azt mondta, az ezres nagyságrendű lehet. Jelezte, hogy a boltokban az élelmiszerek mellett egyéb termékek, illetve piaci szolgáltatások, például vény nélkül kapható gyógyszerek és postai szolgáltatások is elérhetőek lesznek.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kisbolt

kisboltok

falusi kisboltok

magyar falu program

kisbolt támogatás