A túlélésért küzdenek a vidéki kézműves sörfőzdék: a válság hirtelen ütött nagyot

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
A túlélésért küzdenek a vidéki kézműves sörfőzdék: a válság hirtelen ütött nagyot

A világjárvány elején még arról cikkeztek, hogy a kézműves sörök vesztét is elhozhatja a koronavírus, amely akár az európai főzdék egyharmadát is tönkre teheti. A pandémia megtörheti a drágább, de minőségi termékeket előtérbe helyező két évtizedes iparági trendet. Neves vidéki sörfőzdéket kérdeztünk most arról, hogyan vészelték át az elmúlt egy évet, a világjárvány miatti korlátozásokat. Hogyan alakultak az árak, mennyire fogta vissza a vásárlási kedvet és a sörkínálatot a Covid, és hogyan készülnek a nyárra?

Hazai fronton a három nagy sörgyár (a Borsodi, a Dreher és a Heineken) mellett, közepes méretűnek számít a Pécsi Sörfőzde, rajtuk kívül még 80-90 kisebb hazai manufaktúra próbál megélni a piacon. A járvány okozta sokk és a közel egy éve tartó korlátozások egészen különbözőképp érintették a piac kisebb szereplőit, a hazai kézműves sörfőzdéket.

Akik a járvány előtt a termelésük nagy részét az „off-trade” szektorban, azaz az áruházak polcain és az élelmiszerüzletekben értékesítették, kevésbé szenvedték meg a kereslet beszűkülését. Azonban azoknál, akik kocsmák és vendéglátóhelyek beszállítói voltak, fesztiválokon értékesítették a söreiket, komoly, nem egy esetben szinte teljes piacvesztés következett be - közli beszélgetésünk elején a Fóti Kézműves Sörfőzde vezetőjő. Gyenge Zsolt az egyik legismertebb hazai sörfőző, nem mellesleg pedig a Kisüzemi sörfőzők Egyesületének vezetője is.

Fóton szinte újra kellett építeni a piacot

Egy évvel ezelőtt mi is elvesztettük a piacunk nagy részét

– meséli Gyenge Zsolt, aki 1994-ben alapította fóti üzemét. Kezdetben egy referenciaüzem volt, későbbiekben aktív sörgyártásba kezdett, és olyan ikonikus kézműves sörök gyártója lett, mint a Keserű Méz vagy a Fóti Zwickl.

Tavaly a járvány legelején azt próbáltuk kommunikálni, hogy bár a vendéglátóhelyek bezártak, a fesztiválok mind elmaradtak, azért mi még itt vagyunk, söreinket a vendéglátóhelyek kihagyásával, közvetlenül is meg lehet vásárolni. Komoly kampányt indítottunk, hogy házhoz szállíthassunk, és tudatosítottuk a fogyasztókban, hogyha azt akarják, hogy mi ezt túléljük, akkor rendeljenek tőlünk!

– közli Zsolt, majd hozzáteszi, tavaly áprilisban ez a célzott kampány még remekül bevált, akkor sokan rendeltek online. Ahogy jött a nyár, ezek a házhozszállítások, magánrendelések jelentősen visszaestek, közben a vendéglátóhelyek is kinyithattak:

Mi elsősorban olyan helyekre szállítottunk, amelyek célközönsége a külföldi turisták voltak, nem a belföldi vendégek. Ezek a jellemzően budapesti, belvárosi éttermek és szórakozóhelyek tavaly nyáron ki se nyitottak, vagy nagyon visszafogottan üzemeltek.

Nem csoda hát, hogy a Fóti Sörfőzde tavaly, a békeidőkhöz képest mindössze 30 %-kos kapacitással ment. Szinte egyetlen értékesítési terepük maradt, a webáruházas. Karácsonyra, majd Valentin-napra, aztán húsvétra is kampányokkal készültek, egyedi ajánlatokat eszeltek ki. Ehhez azonban az is kellett, hogy maga is elkezdett komolyabban beletanulni az online értékesítésbe és marketingbe.

Ahogy Gyenge Zsolt meséli:

Annyiban még szerencsénk van, hogy a fóti sörfőzdénk egy közkedvelt kirándulóhely közepén áll. Itt van mellettünk a Fóti Somlyó, ahová régebben is jártak turisták, de most megsokszorozódott a számuk. Járvány előtt sohasem tartottunk hétvégén nyitva, most meghosszabbított nyitva tartással működünk.

2-3 fővel kevesebben dolgoznak most a fóti üzemben, mint egy éve. Jelenleg 7-8 alkalmazottjuk van, de elküldeni nem kellett senkit – erre is büszkék:

Pont úgy jött ki, hogy 3 kolléga a pandémia legelején váltott, a helyükre nem vettünk fel senkit. Most kezdjük az üres helyeket feltölteni.

Mostanra elfogytak a tartalékaik, úgyhogy Gyenge Zsolt bízik a mielőbbi nyitásban. A közeljövőt azonban még elég bizonytalannak látja, „annyi mindent hallani”, de azt nem tudja elképzelni, hogy idén tömegrendezvényeket lehessen tartani:

Ez bennünket újfent nagyon meg fog viselni, mert mi a vendéglátás mellett a fesztiválokra álltunk rá. Többek között a Művészetek Völgyének vagyunk a sörbeszállítói, a határon túli magyar városokban pedig a legnagyobb magyar fesztiválokat is mi szolgáltuk ki. Ezek valószínűleg mind elmaradnak, csak a kisebb rendezvényekben bízhatunk.

Viszont addig sem tétlenkedtek. Tavaly nyáron a Fóti Sörfőzde udvarán kialakítottak egy teraszt, ott családi nyitott sörfőzde napokat tartottak, gyermekprogramokat, koncerteket szerveztek. Idén nyáron is hasonlókban gondolkodnak.

Sör helyett 2 hónapig sonkát csomagoltak, hogy megtartsák a dolgozókat

Az első hullámot egy kisebb sokként élték meg a békésszentandrási Szent András Sörfőzdében is. Egy dinamikus fejlődési időszakot akasztott meg tavaly tavasszal a világjárvány – meséli a HelloVidéknek Bukovinszky Béla, az egyik legnagyobb hazai kisüzemi sörfőzde ügyvezetője.

Azóta bőven lettek újabb tapasztalataik is, de az első időszak nagyon ijesztő volt:

A mi árbevételünk ugyanis kizárólag a sörfőzésből jött, van ugyan egy mintaboltunk és egy sörözőnk is, de az töredéke a forgalmazásnak

- teszi hozzá. Tavaly koratavasszal még nem tudták mi lesz, úgy próbálták a munkavállalókat megtartani, hogy a dolgozókat a helyi húsipari és mezőgazdasági üzembe „kölcsönözték” ki. Így mindenki jól járt, hiszen a település cégei munkaerőhiánnyal küszködtek, a Szent András Sörfőzdének pedig nem kellett senkit sem elküldenie. Ahogy meséli:

Május második feléig szerveztük ki a külső munkahelyekre a dolgozóinkat, akik ugyanazért a fizetésért továbbra is a sörfőzde munkatársai maradhattak, csak egy húsüzemben sör helyett mondjuk sonkát csomagoltak. A műszakis kollégáink a mezőgazdasági üzemben karbantartóként dolgoztak, jöttek a tavaszi munkák, elkelt a segítség.

Közel 20 dolgozójukat szervezték ki így. A járványhelyzet tavaly nyári leapadásával pedig mindenkit vissza tudtak venni.

Óriási szerencsénk volt, hogy egy turisztikai régióban vagyunk: a Szarvas-Békésszentandrás vonalon. Nagyon sok a nyaraló és a magánszállás itt a Körös partján. Május végétől aztán lett 3 remek nyári hónapunk, még a szeptember is annyira erős volt, hogy a tavaszi óriási visszaesést viszonylag jól vissza tudtuk pótolni.

Azonnal elindították a webshopos értékesítést is, ami szintén várakozáson felül teljesített. A pálinkával és a borral szemben a sör szavatosság érzékeny termék. Ezért is örültek annak, hogy a megnövekedett nyári forgalomban a tavaszig felhalmozott árukészleteik is leapadtak.

A budapesti turizmus viszont nem ugrott meg így:

Mi is szállítottunk a fővárosba, ott a nyár nem hozott ekkora fellendülést, hiányoztak a külföldi turisták

– teszi hozzá. A novemberi újbóli lezárások már a Szent András Sörfőzdét sem érték felkészületlenül, amúgy is ősszel „békeidőben” már leszállóágban van a sörértékesítés.

A Szent Andrásnak annyi szerencséje van még, hogy:

bár a horeca-szektor ( a betűszó a hotel, étterem kávézó szavak kezdőbetűiből jön) hónapok óta zárva kénytelen tartani, mégis egy 30 éves cég vagyunk, így elég sok élelmiszerhálózatban, a kiskereskedelmi szektorban is jelen vagyunk. Ezek miatt kevéssé drámai a visszaesésünk.

A miskolci zip’s egyik fő mentsvára az oktatás lett

Nekünk, ami kicsi előnyünk lehet a piac többi szereplőjéhez képest, hogy nem csak egyetlen tevékenységre álltunk rá. Viszont pechünkre, mindegyik érintett volt, merthogy sörfőzés mellett vendéglátással és szálláshelyek kiadásával is foglalkozunk

– közli Halász Norbert, a miskolci 'craft' sörfőzde, a zip’s társtulajdonosa.

Ami viszonylag sokáig működhetett, az az oktatás. A zip’s ugyanis az országban az egyetlen olyan kézműves sörfőzde, ahol az országos képzési jegyzékben szereplő sörfőző bizonyítványt meg lehet szerezni. Gyakorlati helyként és elméleti iskolaként is működnek:

Amíg a felnőttoktatási törvényt nem változatták meg, az is jelentős segítség volt, hogy taníthattunk. Egy darabig gyakorlatra is tudtunk fogadni diákokat, decemberben még kurzust is hirdethettünk. Most azt várjuk, hogy végre elkezdhessük a gyakorlati részt

– teszi hozzá. Így a Zip’s-ben is a webshop irányába „menekültek”:

Az első hullámban volt egy sikeres kampányunk. Kolumbiai sörfőző mesterünkkel, aki Berlinben végzett sörfőzés szakon, és a márkanagykövet kolléganőkkel online söriskolát indítottunk. Ők ketten angol és magyar nyelven tartották az órákat „Maradj itthon, főzzél sört”

- ez volt a kampány címe, amelynek a végén mindenki lefőzhette saját otthonában az egyik sörük receptjét.

Néhány feleség biztosan nem örült ennek, pláne, amikor 3 héten át a hűtőben egy vödröt kellett kerülgetnie, a sörfőzés ugyanis némi szaggal is jár! De annyira pozitívan fogadták ezt, hogy a webshopunkban vásárlással hálálták meg

– meséli. A téli időszakban aztán a miskolci sörfőzdések is jóval kevesebb sört tudtak eladni. Ahogy Halász Norbert meséli, ekkor egy újabb „láb” segítette ki őket. Ugyanis saját maguk állítják elő reklámanyagaikat, van külön fotósuk, videósuk és marketingeseik. Felesége, aki 28 évet töltött el az elektronikus médiában, fogja össze ezt a kis csapatot. Olyannyira értik a dolgukat, hogy a pandémia idején külsős munkákat is elkezdtek vállalni.

Így sikerült az utóbbi 6 hónapban, folyamatos zárva tarás mellett egyben tartani a csapatot. 50 fővel tartják a frontot, úgy, hogy Bécsben a Covid-19 előtt két héttel vettek át egy sörözőt:

Remek üzleti döntés volt, de az ottani kollégákat is sikerült megtartani

– közli nevetve. Amikor bekövetkezett a zárás, telefőzték tartályokat. Webshopon vagy kiszállítás mellett kínálják a söröket. Ahogy meséli, más versenytársakkal ellentétben, ők nem mentek bele abba, hogy áron alul szabaduljanak meg a készletüktől, inkább még árat is emeltek:

Mindenki valahová pozícionálja a termékét. Ha olcsón próbáljuk eladni, utána nagyon nehéz visszaárazni. Bár volumenben jelentősen csökkentünk, értékben viszont drágábban adtunk -ezzel próbáltuk minimalizálni a veszteségünket

-magyarázza.

Most már látszik a forgalomban egy komolyabb visszaesés, nyilván - teszi hozzá Halász Norbert, közrejátszik ebben a karantén-fáradság is. Közben a legnagyobb kihívást a miskolci cégnek az jelentette, hogy folyamatosan köztartozásmentesen kell tartani a céget, hogy jogosultságuk legyen a bérkompenzációra. Közben, meséli:

azt kell látni, hónapról hónapra csak a veszteségeket nyeltük le, ezen nincs mit szépíteni.

De ahogy Norbert fogalmaz:

Annyira elfáradtunk, hogy már nem szeretnénk semmi negatívra gondolni. A lehetőségekhez képest szeretnénk ezt pozitív dologként megélni, bármennyire nehéz is, mert mindenkinek az. Valójában azt látom, hogy gyakorlatilag ez az időszak feltörhetetlen egységgé kovácsolt bennünket össze. Kollégáimmal együtt ezt most úgy éljük meg, mint egy végtelenül extrém csapatépítő tréninget.

A Covid-helyzetben a versenyelőnyök eltűntek, ahogy Halász Norbert fogalmaz:

Úgy tekintek rá, mint a Forma 1-ben a „safety carra”. Minden egyes szereplő a pályán köröz, nem tudjuk, mikor kezdődik újra a verseny. Mi se tudjuk mi lesz, de rövid időre eltűntek a versenyelőnyök. Egyszer majd szabad lesz az út, és akik elég innovatívak voltak, hallatták a hangjukat, azok majd jól startolhatnak.

Amikor látták, hogy ez a karanténidőszak elhúzódik, kihasználva a leállást, nekiálltak felújítani a sörfőzdét, a héten ezt a munkát is befejezik, aztán startra készen várják a pillanatot, hogy nyithassanak.

Mi a magyarországi sörpiacon kerekítési hibapont vagyunk, ezt is látni kell. De azt szeretnénk, ha kitartana minden szereplő, és hasonló mezőnnyel tudnánk újra nyitni

– emeli még ki.

Be kellett zárniuk a budapesti kult sörözőt, de Világoson tovább csaponak

A HEDON Sörfőzde a Balaton partján készíti klasszikus és újhullámos söreit. Világos és Siófok határában nemcsak egy üzemet húztak fel, hanem az egykori gyereküdülőben kialakítottak öt apartmant is, a gyártás mellett az idegenforgalomba is beszálltak.

A cég legnagyobb veszteségét – fogalmaz Hermán Norbert János ügyvezető – mégsem a Balaton partján, hanem Budapesten kellett elszenvedniük. Be kellett zárniuk a Bazilika Taproom-ot, pedig igazán különleges „kult” helynek számított. Az önkiszolgáló sörözőben a vendégek ugyanis maguk csapolhattál az ország egyik legjobb kézműves sörfőzdéjének termékeit.

Véglegesen bezártuk, pedig hosszútávú üzleti tervvel készültünk. De Budapest legdrágább helyén alakítottuk ki, ami ingatlanbérleti szempontból komoly tételt jelentett. Be kellett látnunk, ott nem tudunk a pandémia végeztével sem kinyitni

– magyarázza a döntést Hermán Norbert.

Mivel az üzem Balatonvilágoson van, a budapesti dolgozókat aztán sem a termelésben, sem a Balaton-parti vendéglátásban nem tudták tovább foglalkoztatni.

Azon kívül, hogy a vendéglátó szegmens teljesen kiesett, mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a termékeink megtalálhatóak szinte az össze multi polcain. A magyar horeca-forgalom nagyon nagy része átcsoportosult a multikba, így egy jó pozícióban indulhatunk. Szinte az összes multiban be vannak listázva a termékeink. A gyártósorunk is készen áll a nagyobb mennyiségek előállítására

- teszi hozzá. A HEDON a vendéglátási szektorban sohasem volt nagyon erős, így sem a főzésből, sem gyártásból nem kellett kollegákat elküldeniük.

Sőt, még fejlesztünk is, és a termelés sem esett vissza! A nagyker eladásaink is nőttek. Sajnos a webshoppal későn indultunk, ott nem tudtunk annyira gyorsan reagálni, de már jelentős az értékesítés onnan is

– emeli ki. A HEDON-isták rengeteg újításra készültek a nyáron is. Olyan egyedülálló komplexumuk van, szabadtéren is, amit remekül ki tudnak használni. Terveznek szabadtéri kertmozit, sportvetélkedőket, lehet majd a söröző napozóteraszán piknikelni. Szerveznek majd főzdetúrákat, mert – ahogy Hermán Norbert fogalmaz – világosi sörfőzdéjük nemcsak olyan hely, ahol szép környezetben söröket lehet fogyasztani, hanem maga a főzde is látogatható.

A 7 főt foglakoztató üzemben ma is napi 2500 liter sör készül. Olyannyira nem estek kétségbe, hogy az elmúlt egy évben jutott idő a termékfejlesztésre is, sőt összeraktak egy új portfóliót is, aminek a főszereplője egy különleges, frissen őrölt kávé.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kézműves sör

sőrfőzdék

koronavírus

gazdasági mutatók

járványhelyzet

fót

miskolc

békésszentandrás