Milliókat is spórolhatnak a cégek: így lesz érdemes dolgozni a jövőben

HelloVidék   
  Megosztom
Milliókat is spórolhatnak a cégek: így lesz érdemes dolgozni a jövőben

Az elmúlt pár év örökre megváltoztatta az irodahelyiségről alkotott véleményünket, hiszen a hagyományos íróasztal/fő megoldás már nem fenntartható, a folyamatosan változó igények és az elkerülhetetlen digitalizáció már nehezen kezelhető a hagyományos irodai környezetben. A pandémia óta különösen felborult a piac, a cégek olyan rugalmas, hibrid és egyben költséghatékony megoldásokat kezdtek el felkutatni, amelyek segítségével az otthoni munkavégzés mellett a kollaborációt segítő közösségi tereket, irodahelyiségeket és tárgyalókat tarthatnak fent, akár rövidebb távon is.

A koronavírus előtt a LinkedIn olyan ütemben nőtt, hogy kihívást jelentett a folyamatos irodabővítés. Bár a növekedés lelassult, a dolgozók home office-ba kényszerültek, egy közelmúltban készült belső kutatásuk szerint a cég munkatársainak 87 százaléka szeretne visszatérni az irodába. Az Amazon heti 3 nap várja munkavállalóit a munkahelyen, de egy évben 4 összefüggő hetet teljesen távol tölthetnek az irodától.

A co-working terek már jó ideje a szabadúszók és a kisvállalkozások kedvencei voltak, a nagyobb vállalatok számára viszont a flex space, azaz a rugalmas irodai megoldások kihasználása hozta el a megoldást, amely fontos eleme a hibrid munkavégzésnek, de ugyanakkor privát helyiségeket biztosít a vállalati kultúra megőrzésének és a biztonsági előírásoknak megfelelően.

A korábban 5 vagy több évre kötött bérleti szerződések helyett ma már a vállalatok nagy része inkább 1 vagy 2 évre köteleződik el, de népszerű lett az a megoldás is, amikor a helyiségek egy részét hosszú, másik részét rövid időre bérlik ki a cégek.

Míg korábban egy új iroda keresése hosszú hónapokba telt, ma már akár pár nap alatt is találhatnak a cégek megfelelő helyszínt. A megváltozott piaci igényekre hozott megoldást a lengyel startup, a ShareSpace is, melynek platformja egy olyan end-to-end piactér, amely összeköti a vállalatokat a hagyományos és rugalmas iroda bérbeadókkal. Keresőmotorja az irodák valós idejű elérhetőségét és kínálati bérleti díját mutatja, de személyre szabott tanácsadást és igény szerinti alkalmazást is kínál munkaállomások és tárgyalók lefoglalásához.

Az elmúlt időszak minden iparágtól rugalmasságot követelt, ez alól az ingatlanpiac sem volt kivétel. A home office-ból való visszatérés új igényeket hozott magával: gyorsan változó igényekre kell hatékonyan reagálnunk, időben és térben is nyitottnak kell lennünk. A ShareSpace például lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy anélkül, hogy ténylegesen bárhová is mennének, online megtalálják az ideális irodahelyiségeket. A felületen összehasonlíthatják az irodaopciókat, lehetőség van virtuális vagy személyes bejárásra is, valamint az összes dokumentum online aláírható

- tette hozzá Halász Kinga, a ShareSpace ingatlanstratégiai vezetője.

A rugalmas, hibrid irodabérlések nem csak költséghatékonyak, köszönhetően a kevesebb bérelt területnek, de a munkatársak komfortérzetét is növelhetik. Az sem ritka napjainkban, hogy egy cég a város különböző pontjain bérel rövid távra irodahelyiségeket, helyszínenként alakít ki munkacsoportokat, hogy ezzel is megkönnyítse dolgozóinak a bejárást. A bérbeadók oldaláról is elindult egy paradigmaváltás, nemcsak irodahelyiséget, hanem számos kiegészítő szolgáltatást is nyújtanak a bérlőiknek (például csomagba foglalják az internetkapcsolatot, bútorokat, növényeket és azok gondozását vagy bármit, ami a munkahely hatékonyabb használatához szükséges). A dolgozóknak most több közös kreatív helyiségre van szükségük, emellett fontos, hogy olyan „elvonulós” irodahelyiségek is legyenek, amelyek akár a home office-t idézik és ahonnan online megbeszéléseket lehet lebonyolítani.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

iroda

home office

irodahelyiség

digitalizáció

irodabérlés

rugalmas munkahelyek