Gazdák, figyelem: újabb támogatást igényelhet, aki ilyen állatot tart

HelloVidék   
  Megosztom
Gazdák, figyelem: újabb támogatást igényelhet, aki ilyen állatot tart

2022. január 3. és 2022. január 31. között pályázhatnak a gazdálkodók az új „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű felhívásra. A felhívás célja az alacsony létszámú védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása azok természetes helyén, a fajták hagyományos tartási, takarmányozási körülményei között – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt kiemelte, hogy az elérhető támogatás mértéke támogatott fajtánként – a korábbi támogatáshoz képest – átlagosan 50%-kal nőtt. A kötelezettségvállalási időszak 2022. január 1-jén indul és 2024. december 31-ig tart.

A támogatáshoz 2023. januárjában is lehet majd csatlakozni, a 2023-ban pályázók számára szintén 2024. december 31-ig tart majd a kötelezettségvállalási időszak

– közölte Feldman Zsolt.

A támogatható fajták köre az eddigiekhez képest a fekete mangalica sertés, az akhal-teke és a muraközi ló, valamint a kárpáti borzderes szarvasmarha fajtákkal bővül. A magyar merinó juhfajta esetén kizárólag az „A” és „a” főtörzskönyvbe sorolt egyedek vonatkozásában lehet támogatási kérelmet benyújtani

– hívta fel a figyelmet.

A támogatás korábbi években megismert struktúrája megmaradt

– tette hozzá az államtitkár.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

támogatás

pályázat

védett őshonos mezőgazdasági állatfaj

állattartás

állattartók