Őrületes a szakadék ebben a megyében: egy viskó áráért itt egy palotát kapsz

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Őrületes a szakadék ebben a megyében: egy viskó áráért itt egy palotát kapsz

A HelloVidék idén is górcső alá veszi a magyar megyéket: sorozatunkban annak járunk utána, milyen fontosabb gazdasági, turisztikai változások történtek az elmúlt egy évben. Ezúttal Somogy megye kerül sorra. Megvizsgáltuk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján, hogyan alakult a megye gazdasága, turizmusa, illetve a munkaerőpiaca.

Somogy megye közigazgatási egység a Dunántúlon. Északról a Balaton és Veszprém megye, nyugatról Zala megye, délről Horvátország, keletről pedig Baranya, Tolna és Fejér megye határolja. Székhelye Kaposvár, második legnagyobb települése pedig a Balaton fővárosának is tartott Siófok. Hajdanán a területet Somogyországnak is nevezték. Lehetséges azonban, hogy az ez alatt a név alatt felfogott terület valamivel nagyobb volt, ugyanis kiterjedhetett a mai Szlavónia egy kisebb részére is.Megyeszékhelye Kaposvár, területe 6065,07 km².

Természetes határai nyugaton a Zalai-dombság, keleten a Mezőföld és a Tolna-Baranyai-dombvidék, északon a Balaton és délen a Dráva. Somogy megye lakónépessége 2021. január 1-jén 300,9 ezer fő volt, közel ezer fővel, 0,3%-kal több, mint egy évvel korábban.

Ebben a megyénkben is drasztikusan fogy a lakosság

A megyében 2021 I–III. negyedévében 1966 gyermek jött világra, és 4072 fő hunyt el. Az élveszületések száma 2,2, a halálozásoké 28%-kal több volt, mint 2020 azonos időszakában. A halálozások növekedése Nógrád után Somogy megyében volt a legmagasabb a megyék közül.

Az elhunytak száma az időszakon belül a koronavírus-járvány harmadik hulláma során, márciusban és áprilisban haladta meg a legnagyobb mértékben (100, illetve 55%-kal) a 2020. azonos havi értéket. Egyetlen hónapban sem hunytak el kevesebben az egy évvel korábbinál.

Ugyanakkor emelkedett a házasodási kedv: 2021 első kilenc hónapjában 1608 pár lépett frigyre, 10%-kal több, mint 2020 azonos időszakában.

Itt a legkevesebb a foglalkoztatási arány

A KSH munkaerő-felmérése alapján 2021 III. negyedévében az ország 15–74 éves népességének 66,0%-a, 4,9 millió fő tartozott a gazdaságilag aktívak közé. Országosan 36 ezer fővel dolgoztak többen, mint 2020 III. negyedévében, a munkanélküliek száma 18 ezer fővel csökkent.

A foglalkoztatási ráta országosan egy év alatt 1,0 százalékponttal 63,4%-ra nőtt. A foglalkoztatottak aránya a gazdaságilag aktív népességen belül 5 megyében mérséklődött, 14 megyében és a fővárosban pedig emelkedett.

2021 III. negyedévében Somogy megyében a 15–74 éves népesség 58,7%-a, 134 ezer fő volt gazdaságilag aktív, számuk 3,2%-kal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. Az aktivitási arány 7,3 százalékponttal elmaradt az országos átlagtól.

Tíz üres álláshelyre 164 álláskereső jut a megyében, leghátul kullog az országban ezzel az eredménnyel

A munkaerőpiacon 127 ezer fő foglalkoztatottként, 7 ezer fő munkanélküliként jelent meg. A foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélkülieké nőtt 2020 III. negyedévéhez képest. A változás iránya mindkét esetben ellentétes volt az országossal.

Az inaktívak száma 94 ezer főt tett ki, 3,6%-kal többet az egy évvel korábbinál. A változás iránya ellentétes volt az országossal.

Hiányzik az ipar, ami felpörgetné a munkaerőpiacot, a mezőgazdaság ugyanakkor jól teljesít

Az I‒III. negyedévben az egy lakosra jutó ipari termelés Győr-Moson-Sopron (7,3 millió forint) és Komárom-Esztergom megyében (7,0 millió forint) volt a legmagasabb, az országos átlag (3 millió forint) 1,4, illetve 1,3-szerese. Baranya, Somogy és Békés megyében ugyanakkor a hazai szint felét sem érte el a mutató értéke.

A legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások adatai alapján 2021 I‒III. negyedévében országosan az építőipari termelés (folyó áron 2476,7 milliárd forint) összehasonlító áron 10%-kal meghaladta az egy évvel korábbit, de még 3,8%-kal elmaradt a Covid19-járvány kitörése előtti 2019 I‒III. negyedévének teljesítményétől.

2021 I–III. negyedévében Somogy megyében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 346 ezer, az adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 230 ezer forint volt. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 358 ezer, a nettó átlagkereset 238 ezer forintra emelkedett.

A bruttó és nettó átlagkereset – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – egyaránt 8,7%-kal múlta felül a 2020. I–III. negyedévit, folytatva a korábbi időszakok emelkedő tendenciáját. A növekedés üteme valamelyest meghaladta az országos átlagot.

A bruttó keresetek a versenyszférában 9,8%-kal, 355 ezer forintra, a költségvetési szférában 6,5%-kal, 332 ezer forintra emelkedtek. Az átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál 7,6, a szellemieknél 10%-kal nőtt, ennek eredményeként az előbbiek átlagosan bruttó 271, az utóbbiak 444 ezer forintot kerestek.

A kiskereskedelmi forgalom meghaladta az országos átlagot

Somogy megye kiskereskedelmi üzlethálózatában 2021 I–III. negyedévében folyó áron 291,3 milliárd forint értékű forgalom realizálódott, az országos 3,2%-a. A kiigazítás nélküli adatok alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene – az országosnál nagyobb mértékben – 3,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2021-ben Somogy megyében a szántó 35%-án, 71,6 ezer hektáron termesztettek kalászos növényeket. Szántóföldi kiterjedésük az előző évihez képest 3,1, együttes hozamuk (446,9 ezer tonna) ennél kissé nagyobb mértékben, 4,2%-kal nőtt. A búza, az árpa és a tritikálé termésátlaga nagyobb volt az országosnál, de a zabé is alig maradt el a hazaitól. A hektáronkénti terméseredmények a kisebb területen termesztett rozst és zabot leszámítva a megyei rangsor első harmadában találhatók.

Lakáspiac, lakásépítési kedv

Az országos lakáspiacon százszoros különbségek vannak a legalacsonyabb és legmagasabb árak között az utcaszintű hivatalos adatok szerint, ezek között a legmagasabb és a legalacsonyabb is Somogy megyében, a Balatonnál található.

Az országos tendenciával párhuzamosan Somogy megyében is csökkent a lakásépítési kedv, az itteni folyamatoknak meghatározó szerepük volt hazánk lakásépítési piacának szűkülésében. 2021 I–III. negyedévében 65%-kal visszaesett (országosan 1,7%-kal mérséklődött) az épített lakások száma az előző év azonos időszaki magas bázishoz képest. Összesen 354 lakást vettek használatba, ennek 88%-át kisebb városokban, több mint egytizedét községekben.

A megyeszékhelyen mindössze 2 lakás épült a 2020. I–III. negyedévi 62-vel szemben, és a másik két településtípus esetében is számottevő csökkenést mértünk. A megyei visszaesés hátterében döntően a siófoki lakásberuházások tavalyi befejeződése állt. Ennek következtében az épített lakások tízezer lakosra jutó száma (12) az országos átlag 91%-ára csökkent, ezzel Somogy a rangsor élmezőnyéből a 6. helyre csúszott vissza.

Építési forma szerint a lakások 56%-át többszintes, többlakásos épületben, 42%-át családi házas formában adták át. Mindkét építési formánál számottevően elmaradt a használatbavételek száma az egy évvel korábbitól, a megyei negatív tendencia elsődleges tényezője a többszintes, többlakásos épületben átadott lakások csökkenése volt. Az új lakások átlagos alapterülete (83 m²) az országos átlagnál (87 m²) kisebb volt, 34%-uk épült 4 vagy annál több szobával. 2021 január–szeptemberében tizenhét lakás szűnt meg a megyében az egy évvel korábbi hattal szemben.

Az országos átlagot jóval meghaladó mértékben nőtt a jövőbeni lakásépítési kedv a megyében. A 2021 I–III. negyedévében kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma (1,6 ezer) az előző év azonos időszaki alacsony bázis 2,5-szeresére emelkedett, de a két évvel korábbi szintet is 82%-kal meghaladta. Az év ezen szakában utoljára 2003 I–III. negyedévében volt hasonló szinten Somogyban a tervezett lakások száma. (2021. januárban országos viszonylatban itt adták ki a legtöbb (445) lakásépítési engedélyt a megyei hatóságok.)

Az utóbbi időszakban kétsebességessé vált a használt lakások országos piaca. 2019 második felében, majd a koronavírus-járvány hatására 2020 elején megtorpant a korábban tempósan bővülő budapesti lakáspiac és nehezen indult újra az idén. Ezzel szemben a fővároson kívüli piac nagy részén, így Somogy, Veszprém és Zala megyében is élénk maradt a lakáspiac és folytatódott a korábban elindult drágulás. Ez elsősorban a Balaton partján lévő települések iránti kiugró érdeklődésnek köszönhető

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Somogy megye lakásárai

A lakásdrágulást jól mutatja, hogy a hivatalos adatok alapján Somogy megyében tavaly átlagosan 310 ezer forintos négyzetméteráron lehetett ingatlant vásárolni, pedig 2019-ben még csak 226 ezer forint volt az egy négyzetméterre jutó átlag. Ez éves szinten kiemelkedő mértékű, 37,2 százalékos növekedésnek felel meg.

A top 10-ben szerepel még 686-867 ezer forinttal a Zamárdiban lévő Kossuth Lajos utca és Rákóczi utca, a siófoki Köztársaság utca, a balatonlellei Honvéd utca, Hortenzia utca és Napsugár utca, valamint a balatonvilágosi ingatlanok.

Az ingatlan.com azt is megnézte, hogy idén mely somogyi településeken kínálták a legdrágábban és legolcsóbban a lakóingatlanokat, sor-, iker- és családi házakat, valamint lakásokat.

A legolcsóbb kategóriában nemcsak utcák szerepelnek, hanem akár teljes települések is: a megyében tavaly 50 és 63 ezer forint között voltak a legalacsonyabb négyzetméterárak, amelyek Somogyudvarhelyhez, Fonóhoz, Somogysárdhoz, Böhönyéhez tartoztak.

A Balaton megyéi a leglátogatottabb vidéki desztinációk

Budapestet kivéve az összehasonlításból, a vidéki desztinációk közül Veszprém megye lett az első a maga 12 százalékos mutatójával, a második helyezett Zala megye 9, 6 százalékkal, a dobogó harmadik fokán pedig Somogy megye kapaszkodott meg a maga 9,2 százalékos összesített vendégéjszaka számaival.

A Balaton turisztikai térséghez tartozó települések közül a legnagyobb szálláshelyi forgalom Siófokon tapasztalható (14%), ezt követi Balatonfüred, Hévíz, Zalakaros, Balatonlelle és Zamárdi. Ez a hat település adja a teljes turisztikai térség szálláshelyi forgalmának közel felét. A mobilcella adatok alapján a Balaton térségben kiemelkedő volt az egynapos látogatások száma a siófoki Aranypart strandon, a balatonfüredi Tagore sétányon, illetve a Hévízi-tónál

- közölte velünk az MTÜ munkatársa.

Természeti kincsek, új élmények

A Keszthelyhez tartozó Fenékpusztán a Kis-Balaton Látogatóközpont szintén interaktív kiállítással, tanösvénnyel, valamint szárazföldi és vízi túrákon keresztül mutatja be a fokozottan védett táj természeti értékeit. A négyévszakos kínálatot tovább erősítik az olyan tematikus és kalandparkok, mint a zalaszabari Zobori KalandoZoo és a balatonboglári kalandpark, amelyek új élményelemekkel gazdagodtak. A térség kilátói és kilátópontjai közül Balatonbogláron a Gömbkilátó és környezete újult meg, míg Balatonlellén, a Kishegyen panoráma- és pihenőterasz létesült

- tudta meg a HelloVidék az MTÜ-től.

A térség településeire a belföldi egynapos látogatásokra legtöbben Budapestről, Veszprém, Zala és Somogy megyéből érkeztek. A nemzetközi érdeklődést vizsgálva a Balaton a német, a szlovák, a cseh, az osztrák, a lengyel és az orosz turisták körében népszerű.

Somogy megye százalékos teljesítése

Somogy megye szálláshelyei 2021 júliusától már lényegében korlátozások nélkül fogadhattak vendéget. A kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) az év első kilenc hónapjában 1 millió 23 ezer éjszakát töltöttek a vendégek, 36%-kal, illetve 4,0%-kal kevesebbet, mint 2019 és 2020 azonos időszakában.

A külföldről érkező vendégek 2021. július–szeptemberben 141 ezer éjszakára maradtak, 57%-kal kevesebbre, mint két évvel ezelőtt, de 2020 azonos időszakához képest 8,3%-kal többre. A belföldi vendégek 730 ezer éjszakát töltöttek a megyei szálláshelyeken 2021 III. negyedévében, ami a 2019. évi értéktől 8,6%-kal, a 2020. évitől 1,6%-kal maradt el.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele az első kilenc hónapban összességében 1,9 milliárd forint, július–szeptemberben 1,3 milliárd forint volt. Utóbbi összeg folyó áron a 2020 azonos időszakit meghaladta, a 2019. évinél 2,0%-kal kevesebb volt.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

somogy megye

megyei körkép

gazdaság

turizmus

munkaerőpiac

keresetek