Ezek voltak a falusi csok slágertelepülései: itt vett házat a legtöbb magyar

HelloVidék   
  Megosztom
Ezek voltak a falusi csok slágertelepülései: itt vett házat a legtöbb magyar

A legfrissebb elérhető adatok szerint, míg 2021-ben országos szinten közel 50 ezer fővel csökkent az állandó lakosság, addig a falusi CSOK által preferált települések alig hatezer főt veszítettek népességükből, s a különbség arányaiban is megmutatkozik. A lakosságszám változás azt jelzi, hogy jól teljesít a konstrukció a kistelepülések népességcsökkenésének lassításában. Bár a tavalyi lakáspiaci változások inkább ellenszelet keltettek a falusi CSOK-nak, az OTP Ingatlanpont szakértője szerint van még erő e támogatási formában, így akár növekvő szerepe is lehet 2023-ban - olvasható az OTP Ingatlanpont sajtóközleményében.

A falusi CSOK 2019 júliusa óta segíti a gyermekes családokat az ingatlanvásárlásban, bővítés, korszerűsítésben több mint kétezer olyan kistelepülésen, ahol az átlagosnál jobban fogy a lakosság. Sikerességére utalnak a Belügyminisztérium adatbázisában fellelhető legfrissebb adatok, melyek szerint, míg az ország lakossága mintegy 0,5 százalékkal fogyott 2021. január 1. és 2022. január 1. között, addig a falusi CSOK-os településeken kevesebb, mint fele ilyen mértékű, 0,2 százalék volt a veszteség.. Igaz, ez néhol csak a fogyás lassítására volt elég, míg máshol tényleges lélekszámnövekedés ment végbe. Így vannak olyan korábban kedvezményezett falvak, kisvárosok, amelyek a jogalkotók megítélése szerint 2023-tól már nem szorulnak ilyen segítségre. A helyükre így mások kerültek a preferált települések jelenleg 2.630-as listájára és az eredeti tervektől eltérően két évvel tovább, 2024 végéig lesz igényelhető a falusi CSOK.

2021 különösen sikeres év volt ennek a támogatási formának a történetében. Az ingatlanpiac általános folyamatai is kedveztek neki, ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője felidézi: „Ez volt az az év, amikor az ingatlanvásárlók érdeklődése a magas városi lakásárak miatt általában is a kistelepülések felé fordult. S ehhez jött még a reakció a Covidra, ami miatt sokan igyekeztek ki a városból, minél levegősebb, zöldebb lakókörnyezetet keresve. E két hatás könnyen összefonódott a CSOK kínálta lehetőségekkel.”

Hat vármegyében – Fejérben, Győr-Moson-Sopronban, Komárom-Esztergomban, Pesten, Vasban és Veszprémben –, amióta csak létezik a falusi CSOK, pozitív a mérleg, az érintett települések együttes lélekszáma egyre nő. Zala különös kivétel, ott 2020-ban még csökkent a lakosságszám, ám 2021-ben már gyarapodtak 336 polgárral. A további tizenkét vármegyében azonban csak a folytonos fogyás mérséklésére volt elegendő a falusi CSOK keretében nyújtott támogatás. Ám közülük négyben – Baranyában, Csongrádban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Somogyban – az utolsó évben már a korábbi felénél is kisebb lett a népességvesztés tempója.

E toplista első 10 helyén (legalább 13 százalékos bővüléssel) jellemzően apró települések állnak, öten Zalából (Ligetfalva, Zalaköveskút, Tilaj, Lendvajakabfa, Szijártóháza), valamint a somogyi Hosszúvíz, a veszprémi Kispirit, a baranyai Tófű és a vasi Nagytilaj. Egy év alatt a legtöbb polgárral, 223-mal (+4%) az egyébként is legnagyobb lélekszámú CSOK-os község, az 5342 lakosú hajdú-bihari Mikepércs gyarapodott.

A kedvezményezett települések között 89-nek van városi rangja. Közülük számos turisztikai szempontból is nevezetes, de ezeknél 2021-ben jellemzően nem bővült számottevően a lakosság. Az 5.207 lakosú Fonyód lélekszáma mindössze 2-vel nőtt 2021-ben, két másik balatoni település pedig szolidan fogyott is: Balatonkenese (2.732, -15), Badacsonytomaj (2.188, -1). A borvidékekre kitekintve, a városok közül Tokaj (3.771, 0) éppen tartotta magát, ezzel szemben Villány (2.213, -24) számottevő veszteséget szenvedett.

Nem lenne meglepetés, ha 2021 maradna a csúcsév a CSOK történetében, ugyanis 2022-ben – bár ezek következményeiről pontos adatokat még nem ismerünk – több, a falusi vásárlások ellen ható folyamat is feltűnt a lakáspiacon. Ilyen volt – emlékeztet Valkó Dávid – az is, hogy az év elején a korábbi „kiköltözési hullám” már megfordulni látszott, s jobban nőtt az érdeklődés a városi otthonok iránt. Erre erősített rá a rezsi-aggodalom is, ami nem kedvez a nagyobb, s esetleg régebbi családi házak vásárlásának. Azt, hogy e trendeket mennyire lesz képes ellensúlyozni a falusi CSOK, egyelőre még a szakértő is nyitott kérdésnek látja. Mert egyrészt ezeken a céltelepüléseken valóban eléggé korlátozott az ingatlanválaszték, kevés a jelen állapotában is jó minőségű és olcsón üzemeltethető ház. Ugyanakkor jelenleg a falusi CSOK az egyetlen támogatási forma, amely támogatja a korszerűsítéssel járó munkálatokat, melyek – éppen a rezsi-probléma felértékelődése miatt – különösen sokat növelhetnek egy-egy ingatlan értékén. Így a falusi CSOK-nak most abban is kitüntetett szerepe lehet, hogy ezeken a településeken az eredeti tulajdonosaik korszerűsítsék a házak egy részét.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ingatlan

csok

családi házak

gyerekbarát

gazdaság

falusi csok