Elszólta magát a kormány: így lehet kihozni még több pénzt a CSOK Pluszból

HelloVidék   
  Megosztom
Elszólta magát a kormány: így lehet kihozni még több pénzt a CSOK Pluszból

A Blikk írta meg a Bank360 összegzése alapján azt, hogy alig telt el két nap a CSOK Plusz bejelentése óta, a kormány máris pontosított a szabályokon. Eszerint a CSOK Pluszt jövőre azokon a kistelepüléseken is fel lehet majd venni, ahol az új falusi CSOK-ot is. Ezzel elvileg az igénylők azonnali közvetlen támogatáshoz is juthatnak a CSOK Plusz mellé ezen a 2630 településen. Az új bejelentés szerint ráadásul jövőre megmarad az illetékmentesség és az adó-visszatérítés lehetősége is, ami újabb milliókat jelent az új CSOK-ot igénylőknek.

Tegnap, azaz csütörtökön a Kulturális és Innovációs Minisztérium kiadott egy közleményt, amiben felsorolta a 2024-től élő új konstrukció főbb szabályait. Csák János miniszter a kormányinfón arról beszélt, hogy a CSOK Pluszt az 5000 fő feletti településeken lehet majd igényelni. Ez jogszabályra fordítva azt jelenti, hogy azokon a településeken, amelyeken 2024-től nem elérhető az új falusi CSOK. Az emelt összegű falusi CSOK-ot 2630, jogszabályban meghatározott kistelepülésen lehet igényelni. Mégis a csütörtöki közleményben az szerepel, hogy

A kedvezményes hitelprogramot az ország egész területén, tehát nemcsak az 5 ezer főnél nagyobb településeken, hanem a kistelepüléseken is igénybe lehet venni, utóbbiaknál így a gyermekáldást tervező házaspárok a CSOK Plusz mellé akár a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatást, illetve az ehhez kapcsolódó adó-visszatérítési támogatást is felvehetik

- áll a közleményben.

Ez gyakorlatilag extra lehetőséget kínál a falusi csokos településen ingatlant vásárlóknak, valamint felújítóknak, bővítőknek. A CSOK pluszhoz ugyanis már nem jár közvetlen kezdeti támogatás, a falusi CSOK-hoz viszont igen. A falusi CSOK-hoz 2024-től

  • egy gyermek után 600 ezer forint helyett 1 millió forint,
  • két gyermek után 2,6 millió forint helyett 4 millió forint,
  • három vagy több gyermek után 10 millió forint helyett 15 millió forint lesz igényelhető.

A jelenlegi jogszabály szerint ez használt lakásnál lesz így, de Csák János a Kormányinfón arról beszélt, hogy egységesítik a falusi CSOK támogatási összegeit, amiből az következik, hogy új lakás esetén is ennyit adnak a falusi CSOK-ot igénylőknek. A csütörtöki minisztériumi közlés szerint a falusi CSOK és a CSOK Plusz együtt is felvehető, amiből az következik, hogy az igénylők először megkaphatják ezeket a támogatási összegeket, és e mellé még a CSOK Pluszban meghatározott, maximum 15-30-50 milliós kedvezményes, fix 3 százalékos hitelre is igényt tarthatnak. Ráadásul elvileg a gyerek(ek) megszületése esetén a 10-10 millió hitelelengedésre is.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

csok

csok plusz

falusi csok

család

otthon

gazdaság

hellovidek