Elkapták a pofátlan rabló: kifosztotta a szegedi templom perselyét

MTI   
  Megosztom
Elkapták a pofátlan rabló: kifosztotta a szegedi templom perselyét

Elfogtak és őrizetbe vettek egy szegedi férfit, aki feltörte egy helyi templom perselyét - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a rendőrségre szerdán érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi az egyik szegedi templomban lefűrészelte a lakatot a perselyről, majd a kivett pénzzel együtt távozott. A rendőrök azonosítottak egy 46 éves férfit, akit rövid időn belül elfogtak, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki. A helybéli lakos ellen lopás vétsége miatt indult eljárás, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

rablás

rabló

szeged

templom

templom persely