Sosem látott szúnyoginvázió tombol: kezdődik az agresszív irtás
Az országos szúnyoginvázió miatt folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Április 30-a óta 570 település belterületén, összesen 251 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen. A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig. Már ezen a héten is minden olyan helyen intenzív beavatkozások várhatóak, ahol a legnagyobb számban vannak jelen a szúnyogok. A héten 471 településen és 8 budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron permeteznek, illetve biológiai módszerrel is csökkentik a lárvák számát.
Országszerte rovarszakértők vizsgálják, hogy hol a legtöbb a szúnyog. A katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés azokon a településeken történik meg, ahol a legnagyobb a szúnyogártalom.
A következő napokban ismételten kezelések lesznek a Szigetközben, Békés megyében, a fővárosban, a Csepel-szigeten, Komárom, Baja és Mohács térségében, valamint a Dunakanyarnál. Beavatkozások kezdődnek Baranya, Somogy és Zala megyében, illetve az Ipoly mentén.
A kiemelt turisztikai régiók közül a Fertő- és a Tisza-tó településein védekeznek a szúnyogok ellen.
A Tiszán a hét végén megkezdődött a tiszavirágzás, amelyet figyelemmel kísérnek a szakemberek. A kérészek rajzása által érintett területen csak akkor kezdődik meg a permetezés, amikor ez már nem veszélyezteti a védett rovarokat. A viharos, esős időjárás miatt több településen is elmaradt a múlt héten a permetezés. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Dunaújváros térségében és Kecskeméten pótló kezelések lesznek tehát. Szegeden a kiemelt szúnyogártalom miatt rendkívüli beavatkozásra lehet számítani a napokban.
Továbbra is számolni kell azzal, hogy esős, szeles időjárás esetén a kezeléseket elhalasztják. Ilyenkor a kijelölt pótnapok valamelyikén kerülhet sor a permetezésre, ez a nap az eredeti időpontot követő első vagy második nap, az időjárás függvényében.
Az, hogy melyik településen mikor permeteznek, elérhető a katasztrófavédelem weboldalán a heti programok menüpontnál. Az érintett települések ezen kívül egyedi értesítést kapnak a kijelölt időpontokról.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)