Olcsón adják a magyar szilvát: közeleg a pálinka és a lekvár ideje!

Szép az idei szilvatermés, és az ára is elfogadható: 150-és 350 forintot kérnek kilójáért, de 200 alatt is lehet már nagyon korrekt minőségű és jó ízű gyümölcsöt kapni, veszik és viszik is, mint a cukrot – írja a Délmagyar.
Az utcai gyümölcsfák között a meggy után a második leggyakoribb a szilva Szegeden és Csongrád megye kisebb-nagyobb településein egyaránt. Ennek többek közt az is az oka, hogy, nem olyan igényes, mint a sárgabarack. Mivel idén nagyon szépen termett, jut belőle bőven lekvárnak és pálinkának is.
Már lassan véget ért a szilvaszezon, de akad olyan fajta is van, amit még csak egy hete hordanak a piacra és van, ami csak ezután kezd érni. Habár volt némi fagykár, de a ringló és a Lepotica is nagyon jól termett.
Ebben mindig nagyon sok az ikerszem, a Lepotica, legalábbis nálunk, Bordányban ilyen fajta.
– magyarázza a Koromné Katona Erzsébet, aki elmondása szerint egy hete hordja a szilvát a piacra.
300 forintért kínálja kilóját, de van japán szilvája is, persze drágábban. az utóbbi nagyon finom, de csak akkor, ha rendesen beérett. Csupán a szezon elején volt import szilva a Szegedi Zöldség és Gyümölcs Nagybani Piacon és az is nagyon gyorsan eltűnt. Most három fajta uralja a kínálatot: a Rana, a Rodna és persze a Lepotica.
Ezeket jellemzően Kecskemét és Dunaföldvár környékéről hozzák a gazdák, de bőven akad a közeli Szatymazról is, kilója 100-130 forint. Az ínyenceknek van japán szilva is, kisebb maggal és nagyobb gyümölccsel, 300 forintért, vagy speciális vörös President 350 forintért.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)