Cukiságok: húsvét alkalmából új lakók költöztek Nyuszifalvára

HelloVidék   
  Megosztom
Cukiságok: húsvét alkalmából új lakók költöztek Nyuszifalvára

A zárvatartás ellenére, a hagyományokhoz híven idén húsvétkor is a tapsifüleseké lesz a főszerep a Debreceni Állatkertben. Különösen, mivel a napokban négy lógófülű kosorrú törpenyúl érkezett az ország egyik legnagyobb nyuszisimogatójába. Az ünnepekre várhatóan beköszönt a kellemes tavaszi idő, így a két-két bak és nőstény társaikkal együtt már a hosszú hétvégén birtokba veszi Nyuszifalvát, ahol az újranyitást követően testközelből is megismerkedhettek majd velük.

Bár idén sajnos le kellett mondania húsvéti rendezvényéről, a Debreceni Állatkert a zárt kapuk mögül is igyekszik élményekkel és ismeretekkel szolgálni a nagyközönségnek, ezért külön tartalmakkal készül az ünnepi hétvégére. Nyuszifalva új lakóinak érkezése kapcsán különösen fontosnak tartja felhívni a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, hiszen a húsvét sajnos sokakat sarkall meggondolatlan nyuszivásárlásra - erre hívta fel a HelloVidék figyelmét egy fiatal állatorvos is, aki a helyes nyúltartáshoz is adott jó tanácsokat.

Nyuszifalva új lakója a Debreceni Állatkertben
Nyuszifalva egyik új lakója a Debreceni Állatkertben

Hogyan tartsunk nyulat?

A nyúltartás mindenekelőtt hosszú távú elköteleződést jelent, mivel a jól tartott nyuszi akár a 10 éves kort is megélheti. A Debreceni Állatkert szakemberei ezt tanácsolják:

  • Társas természetük ellenére a nyulak tarthatók egyedül, a napi törődést azonban igénylik. Ha több füles kedvenc tartásában gondolkodunk, érdemesebb két azonos nemű állatot választani; ha pedig egy nőstényt és egy hímet szeretnénk házi kedvencként, ajánlott valamelyiküket ivartalanítani, ugyanis a közhiedelem nem téved a nyulak szaporaságát illetően.
  • Leggyakrabban ketrecben szokás nyulat tartani, melynek ajánlott minimális hossza 80-90 cm, szélessége pedig 50-60 cm. Természetesen a minél nagyobb és változatosabb mozgástér jót tesz kedvencünknek, ezért érdemes rendszeresen kiengedni a kertben vagy akár lakásban megfelelő felügyelet és a játéktér szökésbiztossá tétele mellett.
  • A hobbiból tartott nyulak étrendjének alapját a teljes értékű (és egyben a fogak koptatására is szolgáló) táp képezi, ezt egészíti ki a rostban gazdag széna, valamint a különféle növényzöldek és zöldségek. Itatás szempontjából ajánlott, ha a nyúl folyamatosan hozzáfér a vízhez, amelyet biztosíthatunk jól rögzített itatótálban vagy önitatóban.

Bővebben a témáról, és a nyúl tipikus betegségeiről itt olvashatsz!

Címlapkép: Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nyúltartás

állatorvos

debreceni állatkert