Tragédia: soha nem fagytak el ilyen korán a gyümölcsfák, mint idén

MTI   
  Megosztom
Tragédia: soha nem fagytak el ilyen korán a gyümölcsfák, mint idén

Az elmúlt héten tapasztalt fagyok miatt almából és sárgabarackból minimális mennyiségre számíthatnak a zalai gazdák, de a szilvát is megviselte az időjárás.

Sajnos tízből talán ha egy zöldet találunk. Mindez azért is nagyon szomorú, mert az elmúlt évi fagykár után abban bíztunk, hogy idén gazdagabb termésre számíthatunk. Eddig biztatóan alakult az év, hiszen rengeteg virágrügy van a fákon, most azonban az látszik, hogy még a tavalyihoz képest is kevesebb termésre számíthatunk

– közölték a Csesztregen élő Molnárék a Zaol.hu-nak. A család még a rendszerváltás hajnalán, 1990-ben hozta létre három társával együtt a zalai településen Ausztriából származó M9-es alanyú szaporítóanyagokkal Magyarország legnagyobb intenzív művelésű almáskertjét.

Nem a kedd reggeli havazás volt a probléma igazi forrása, hanem az azt követő napok fagyos hajnalai. Az almafa mínusz két-három fokig nem fagy el, ám a héten ennél alacsonyabb hőmérsékleteket mértek. A kertészmérnök felidézte a megyei lapnak: úgy ropogott a lábuk alatt a zúzmarás talaj, mint télvíz idején a fagyott hó. Az április elején szokatlan hideget a hivatalos meteorológiai adatok is alátámasztják, volt olyan nap, amikor Barlahidán mínusz 8,3 fokig süllyedt a hőmérséklet.

– A probléma többszintű – folytatta fia, ifjabb Molnár Ferenc. – Egyrészt tartós volt a hideg, este fél 11-től egészen másnap reggel fél 8-ig tartott. A másik gondot pedig az okozta, hogy ezúttal nemcsak talaj menti fagyról beszélhetünk, hanem légköriről is, ami ellen gyakorlatilag nem lehet védekezni.

Próbáltunk permetezni, bevetettük a ködsárkányt, egyik sem használt. Az utóbbi öt évben ez már a harmadik olyan esztendő, amikor fagykárt szenvedünk. Ráadásul ilyen korai állapotában, mint most, talán még sosem fagyott el az alma. Eddig az volt a jellemző, hogy április végén, május elején jöttek a hajnali fagyok, most pedig április elején kellett szembesülnünk vele. Idősb Molnár Ferenc rögtön hozzáteszi, a kár nagysága fajtánként változó. Az idaredültetvények valószínűleg teljes egészében elfagytak, a gálában viszont akadnak ép virágok. Szombaton jártunk náluk, a kertészmérnök szerint akkor már nagy valószínűséggel egészen pontosan meg lehetett volna állapítani a kár mértékét, a felméréssel azonban még nem végeztek.

- közölték.

A családi gazdaságban a többi gyümölcsfajtát ért károkról is beszéltek. A család úgy véli, a már szintén virágzó kajszi- és sárgabarack ugyancsak közel száz százalékban elfagyhatott, de az őszibarackot is megviselhette az időjárás, s egyes szilváknál is erre kell számítani.

A metszés, a permetezés, az öntözés és a tápanyag utánpótlása viszont nem maradhat el. Kiadásaik a gyümölcsösöknek így is lesznek, bevételeink viszont nem. Kárenyhítési hozzájárulás persze igényelhető lesz, de az nem fedezi teljes egészében a bevételkiesést.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fagykár

gyümölcs

gyümölcs szedés

gyümölcsfa

fagy