Horror áron kínálják a magyar cseresznyét: íme, itt szedhetsz magadnak sokkal olcsóbban

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Horror áron kínálják a magyar cseresznyét: íme, itt szedhetsz magadnak sokkal olcsóbban

Összegyűjtöttük, ha nincs is cseresznyefánk, hol és mennyiért tudunk magunknak szedni egy kis befőzni való gyümölcsöt. Utánanéztünk, hol tart most június elején a szezon, mennyiért mérik a szezon slágergyümölcsének kilóját.

A legkoraibb cseresznyefajták szedésével már egy-két hete elkezdődött a magyar cseresznyeszezon. A termés és az árak is átlagosnak mondhatóak, tudta meg a HelloVidék a Szedd magad termelőktől. A Budapesti Nagybani Piacon jelenleg 2000-2300 forint körül mérik a gyümölcs kilóját. Igaz, május végén, a korai cseresznye beérésekor volt már hét, amikor 800-1000 forintos áron is hozzájuthattunk. De koránt sincs az, amiről pár hete még cikkeztek, hogy 12.000 forint fölötti árért kínálnák a késő tavasz egyik legízletesebb gyümölcsét.

Az elmúlt évek fagyos-zordabb tavaszai megtették a hatásukat, az elmúlt két évben 8000 tonna cseresznyét szüreteltek, pedig 2018-ban a 12 ezer tonnát is meghaladta a termés. Idén pedig a szakma szerint átlagos termés várható, de voltak megyék, például Nógrád, ahol a jég verte el a termést:

A magyar termelőket idén megkímélték a fagyok, de a hidegebb tavaszi időjárás megtette hatását, ebben az évben egy átlagos 10 ezer tonnás össztermésre van kilátás az országban. A legtöbben megnyugodhattunk, mert a virágzás során nem volt komoly fagy, de a négy-öt napos hideg időjárás alacsonyabb méhaktivitással járt.

- közölte Kelemen Péter, a zöldség-gyümölcs termeléssel és kereskedelemmel foglalkozó Medifruct Kft. ügyvezetője a Mezőhírrel. A szakember szerint azonban az ukrán-orosz háború mind a bel-, mind a külpiacokon hatással lehet a fogyasztók vásárlási kedvére.

Kelemen Péter, a zöldség-gyümölcs termeléssel és kereskedelemmel foglalkozó szakember azonban nem elégedett az árakkal, ahogy fogalmazott, „tavaly a szezon elején magasabbak voltak az árak, mint az idén." Jelenleg átlagos árszínvonalat tapasztalnak, ami viszont nem fedezi a magasabb ráfordítási költségeket.

Május utolsó hetében 1000 forint körüli átlagárakkal indult a korai fajták értékesítése a nagybani piacokon, a fogyasztók június első napjaiban azonban már 2000 forintot meghaladó árakkal találkozhatnak a termelői piacokon. Szedd-magad akcióban – ahogy ezt a termelőktől a Hellovidék is megtudta, 500-600 forintért lehet most vinni és szedni a cseresznye kilóját. Kiskerttulajdonosok 1000-1200 forintért kínálják a leszedett termést az interneten, de nagy a szórás, találunk 1800 forintért is olyan cseresznyést, aki házhoz is szállítja a leszedett áruját. A rázott, ipari gyümölcsöt viszont elég nyomott áron, 200-300 forintért árusítják a termelők.

Azt, hogy idén bőven érik a cseresznye, jelzi, hogy az élelmesebb cseresznyefatulajdonosok a Facebookon is egyre többen hirdetnek saját Szedd magad akciókat. 500-600 forintért beengednek - és még létrát is adnak, nekünk pedig annyi a dolgunk, hogy vigyünk egy kosarat! Ráakadtunk olyan kerttulajdonosra is, aki 350 forintos áron is felenged bárkit a cseresznyefájára, csak ne a seregélyek csipkedjék szét az összeset! Úgyhogy mielőtt cseresznyét szeretnénk vásárolni, érdemes körbenézni a neten, hol mennyiért juthatunk hozzá!

Amit még érdemes tudni: a cseresznyeszezon jellemzően július első hetéig tart, és a főszezon június 7. és 20. közé tehető. A korai fajtáknak lassan vége, most indulhat csak az igazi gyűjtögetés!

Miért is együnk cseresznyét?

Napjainkra már közel 1000 fajta cseresznye létezik szerte a világban, különböző színnel, mérettel, ízzel. Ami azonban mindegyik fajtájú cseresznyére igaz, hogy érdemes belőle minél többet enni. A KSH adatai szerint mi magyarok azonban, hiába van sok vidéki kertben saját fa, átlagosan jó, ha évente fél kilót megeszünk. Az egy főre jutó éves fogyasztás mennyisége régió és a települések típusa szerint évtizedek óta ugyanannyi: 0,4 és 0,6 kilogramm körül mozog. Érdekesség, hogy régiónként Pest megyében fogyasztanak a legkevesebb cseresznyét (mindössze 0,1 kilogrammot), ellenben a Dél-Alfölddel, ahol közel egy kiló is jut fejenként (0,8).

Pedig a cseresznye az „istenek eledele” – így nevezték az ókorban. A legenda szerint a gazdag lakomáiról híres Lucullus hadvezér annyira szerette a lédús, ropogós gyümölcsöt, hogy perzsa hadjárata alatt még a csatákba is vitt belőle, majd Rómába visszatérve is hozott magával magokat a termesztéshez. De azon kívül, hogy finom és ilyenkor az egyik legtermészetesebb vitaminforrás, miért is érdemes cseresznyét fogyasztani?

  • Remek szomjoltó: a cseresznye 78-82%-a víz, ezért az egyik legjobb szomjoltó a nyári hőségben. De vigyázzunk, az édesebb fajták szénhidráttartalma magas lehet!
  • Fokozza a szervezet védekezőképességét: a cseresznyében az A-, a B1-, a B2-, a B6- és a C-vitaminból van jelentős mennyiség, ezáltal erősíti az immunrendszert, ellenállóbbá teszi a szervezetet, és gyulladásgátló, fájdalomcsillapító hatása is van. A cseresznyében található kálium biztosítja az izmok zavartalan működését, segít megelőzni az izomgörcsöket, és csökkenti az edzés, rendszeres sportolás utáni izomfájdalmat. Emellett ízületi megbetegedések megelőzésére és a reuma enyhítésére is hatásos. A cseresznye vitamin- és nyomelemtartalmának hála természetes módon növeli az energiaszintünket és fokozza jóközérzetünket, javítja hangulatunkat.
  • Gyógyító hatása is ismert: antioxidáns-tartalmának köszönhetően a cseresznye csökkenti a szív- és érrendszeri-, valamint a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát, és hatékony lehet az érelmeszesedés ellen is. Rendszeres cseresznyefogyasztással pozitív irányba módosíthatjuk testünk hormontermelését, és helyreállíthatjuk hormonegyensúlyát.
  • Lassítja az öregedést: a cseresznyében található bioflavonoidok elbontják a kötőszövetet károsító enzimeket, így lassítják az öregedést, segítik megóvni a bőr feszességét, üdeségét.
  • Álmatlanság ellen is bevethető: a magas melatonin (alvási ciklust irányító hormon) tartalma miatt a cseresznye rendszeres fogyasztása hatékony az álmatlanság ellen és elősegítheti a pihentető alvást.
  • A magja és a szára is felhasználható: a cseresznyeszárból tisztító, vízhajtó, méregtelenítő tea készíthető, amely a tüdő, valamint a gyomor számára jótékony hatású, míg magja összetörve fogyasztható és a szívizomzatot erősíti.

Elég meglepő lehet, de egy évben összesen eszünk annyi cseresznyét, mint amennyi gyümölcsöt kéne naponta fogyasztanunk. A WHO szerint - írta a Pénzcentrum korábban - naponta legalább 400 gramm friss gyümölcs az ajánlott mennyiség. Ehhez képest Magyarországon átlagosan 260 grammot fogyasztunk zöldségből és gyümölcsből, ami elég rossznak számít az uniós országok között. Szóval lenne milyen átlagot feljavítanunk a cseresznyével is!

Szedd magadok, ahol a legolcsóbban hozzájuthatunk a cseresznyéhez

Végezetül még összegyűjtöttük, ha nincs is cseresznyefánk, hol és mennyiért tudunk magunknak szedni egy kis befőzni való gyümölcsöt. Indulás előtt azért érdemes a termelők által megadott telefonszámon, közösségi oldalon érdeklődni.

Szedd és vedd magad Cseresznye, Vállaj

  • Szezon: június 1 napjától - június 30 napig.
  • Magyarország, Szabolcs-Szatmár-BeregVállaj Jókai. U 28.
  • Bejelentkezés: Ajánlott
  • Telefon: +36703116174

Szedd és vedd magad Cseresznye, Nagyvenyim

  • Szezon: június 3 napjától - június 30 napig.
  • Magyarország, Fejérmegye, Nagyvenyim, Venyim Gyümölcse major 1. 2421
  • Termelő: Venyim Gyümölcse Kft
  • Bejelentkezés: Erősen ajánlott
  • Telefon: +36204699761

Szedd és vedd magad Cseresznye, Pomáz

  • Szezon: június 1 napjától - június 30 napig.
  • Magyarország, Pest megye, Pomáz, Dolinai út vége
  • Termelő: Piliskert Kft.
  • Bejelentkezés: Erősen ajánlott
  • Telefon: +0626325346

Szedd és vedd magad Cseresznye, Szob

  • Szezon: május 20 napjától - július 15 napig.
  • Magyarország, Pest megye, Szob, Dunakanyar
  • Termelő: Szobi Gyümölcsöskert
  • Bejelentkezés: Erősen ajánlott
  • Telefon: +36204904270

Később nyílik:

Szedd és vedd magad Cseresznye, Gyöngyös

  • Szezon: június 15 napjától - július 15 napig.
  • Magyarország, Heves megye, Gyöngyös 3-as útnál
  • Termelő: "Székely föld" Székely családi gazdaság
  • Bejelentkezés: Erősen ajánlott
  • Telefon: +36302324890

Szedd és vedd magad Cseresznye, Siklós

  • Szezon: június 16 napjától július 1 napig.
  • Magyarország, Baranya megye, Siklós, Vokányi út
  • Termelő: Zöld levelecske_anno1942
  • Bejelentkezés: Kötelező telefonon
  • Telefon: +36306784983

Szedd és vedd magad Cseresznye, Szár

  • Szezon: június 18 napjától - július 4 napig.
  • Magyarország Fejér Szár Rákóczi út 136
  • Bejelentkezés: Kötelező telefonon
  • Telefon: 06209262512

Szedd magad Cseresznye, Környe

  • Szezon: június 10 napjától - június 24 napig.
  • Magyarország, Komárom-Esztergom megye, Környe, Tatai út 8119
  • Bejelentkezés: Erősen ajánlott
  • Telefon: +36202158998

Szedd és vedd magad Cseresznye, Mátészalka

  • Szezon: június 14 napjától - június 21 napig.
  • Magyarország, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Mátészalka, Nagyszőlő
  • Termelő: Lengyel Család Cseresznyéskert
  • Bejelentkezés: Erősen ajánlott
  • Telefon: 06204844887

Még bővebb információk ITT elérhetőek!

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

cseresznye

szedd magad

szedd magad akció

gyümölcs

gyümölcs betakarítás

tavaszi kertrendezés