Elözönlötték a magyar kerteket a veszélyes kullancspeték: innen ismered fel, ezt teheted ellene

HelloVidék   
  Megosztom
Elözönlötték a magyar kerteket a veszélyes kullancspeték: innen ismered fel, ezt teheted ellene

A Facebookon terjedni kezdett egy veszélyt hirdető felhívás, ami bizarr illusztrációjával a legtöbb embert gyorsan kibillenti a nyugalmából, hiszen egy ritka taszító élőlényt láthatunk rajta szaporodás közben – számolt be róla a dívány.hu.

Figyelem! Ha ilyet látsz a kertedben, azonnal távolítsd el! Kullancspete. Azonnal el kell égetni!

– írja a felhívás, melybe gyakran belefuthatunk a közösségi médiában. A szöveg mellett látható két, nem túl bizalomgerjesztő, petéket ábrázoló kép is.

Az ilyen posztokban általában azt emelik ki, hogy ha „kullancstojásokat” találunk, ne várjuk meg, hogy kifejlődjenek, hanem azonnal távolítsuk el őket, mert emberre, állatra egyaránt veszélyt jelenthetnek. Az utóbbi valóban igaz, hiszen a hazánkban élő kullancsfajokról tényleg elmondható, hogy veszélyes fertőző betegségeket is terjeszthetnek. További kedélyborzoló tény, hogy a klímaváltozásnak köszönhetően új fajok is megjelentek – ilyen például a fürge és agresszív, afrikai eredetű Hyalomma kullancs, ami a krími-kongói vérzéses láz vírusát is terjesztheti.

A riadalmat keltő Facebook-poszttal kapcsolatban Robert B. Kimsey, a Kaliforniai Egyetem kullancsokra szakosodott entomológusa megjegyezte, hogy a kérdéses posztot illetőleg a képek valószínűsíthetően nem kullancspetéket ábrázolnak.

Az igazi kullancspeték olyan picik, hogy az egész halom csak akkora, mint két kifejlett nőstény kullancs. A színük pedig inkább vörösesbarnás, nem pedig fekete, mint a képen” – jegyezte meg a szakértő.

Dr. Kimsey azt is hozzátette: annak az esélye, hogy megtaláljuk a valódi a kullancspetéket, méretükből fakadóan rendkívül kicsi, és mivel ezeket könnyen össze lehet keverni más élőlények, például csigák, pókok vagy más rovarok petéivel, így jobb, ha békén hagyjuk a potenciális fészket.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

kullancs

kert

otthon

kullancs-veszély

hyalomma

kullancsinvázió