Érik a nagy kukakrízis: 116 településen fulladhatnak bele a szemétbe

Az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója, Gyenes Szilárd levelet írt a NHKV Zrt.-nek, amelyben azonnali segítséget kért, de mint most az InfoRádiónak elmondta, a csütörtökre megjelölt két utolsó tárgyalási időpontra sem reagált az állami cég, még elutasító visszajelzést sem kaptak.

A cégnek megszűnt a közvetlen bevétele, már nem bocsát ki számlát a lakosságnak, és a lakosság sem nekik fizeti be a közszolgáltatási díjat, hanem az NHKV Zrt.-nek. Az igazgató szerint a Zöld Híd rendszerből közel két és fél milliárd forint fejlesztési forrás került ki, és az elmúlt években nagyon leamortizálódott a járműpark, miközben az állami koordináció végrehajtásával növekedtek a feladataik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)