A halálba rohanhatnak: szörnyű veszedelem a szilveszter a kutyáknak

MTI   
  Megosztom
A halálba rohanhatnak: szörnyű veszedelem a szilveszter a kutyáknak

Az utcán kóborólva veszélybe kerülhetnek állataink, ezért fontos felkészülnünk a szilveszteri időszakra, hogy elkerüljük a bajt. Ezekre a dolgokra érdemes figyelni az állatvédők szerint az év utolsó napján, amikor erős hang- és fényhatásoknak vannak kitéve a kedvencek.

Szilveszter és újév idején a petárdázások, pirotechnikai eszközök okozta erős hang- és fényhatások miatt nagyon sok kutya szökik el otthonról és kóborol az utcákon. A kerítésen átmászó, rémült, menekülő állatok az utcára lépve egy olyan környezetbe érkeznek, amely idegen számukra, ezért veszélyhelyzetbe kerülhetnek például elütheti őket egy autó vagy olyan távolságba menekülhetnek az otthonuktól, ahonnan már nem találnak vissza.

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának Állategészségügyi Szolgálata közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy ebben az időszakban kiemelten érdemes odafigyelni kedvenceinkre. Az állatvédők szerint időszakosan és szilveszter előtt pedig erősen ajánlott az állatokban lévő mikrochipek adatait ellenőriztetni, hogy biztosan helyesen szerepeljenek a gazdák személyes adatai.

Szükség esetén a nagyon félős kutyáknak kérhető gyógynővényes nyugtatószer, amely segíthet az időszak átvészelésében. Fontos, hogy a kertben tartott állatok is biztonságos, zárt helyen legyenek: életet menthetünk azzal, ha legalább az előszobába vagy a garázsba beengedjük őket. Jó, ha a gazda erre az időre nem hagyja egyedül az állatot.

Több civil és hivatalos állatvédő tart ügyeletet, hogy az elkóborolt és befogott állatokat hazajuttassák. Az Orpheus Állatvédő Egyesület azt tanácsolja, hogy a kutyákat december 30. és január 2. között még a kijelölt sétáltatóhelyeken is fokozott óvatossággal, pórázon sétáltassák.

Az elszökött állatok keresésében segítséget nyújthat a www.állatvédő.hu oldal, amelyen a közelben működő állatvédő szervezetektől lehet tájékozódni.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

kutya

szilveszter

állat

állatvédők

petárda

újév