Hatalmas dobás lesz a vadászati világkiállítás: már most milliárdokat költöttek rá

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Hatalmas dobás lesz a vadászati világkiállítás: már most milliárdokat költöttek rá

Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendezik meg jövő ősszel, legalább egymillió látogatót várnak rá. Az előkészületekre eddig közel 6-7 milliárd forintot költöttek. A három hétig tartó rendezvényen kívül sok más kiállítással, konferenciával és nemzetközi rangú eseménnyel is készülnek, ezek mellett fontos szerepet kap a hal és vad gasztronómia, illetve az ezekhez tartozó borkultúra bemutatása.

Legalább egymillió látogatót várnak a 2021-es vadászati világkiállításra, melyet Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendeznek meg jövő ősszel - mondta Kovács Zoltán, a rendezvényért felelős kormánybiztos kedden Dortmundban. A rendezvény szervezése folyamatban van. Az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tudnak és mit gondolnak a vadászatról. Több száz nemzetközi szervezetet és szereplőt terveznek megnyerni a 2021-es magyarországi világkiállításon való részvételre, annak népszerűsítésére.

Az esemény központi eleme a Hungexpo vásárközpontban megrendezendő hazai és nemzetközi vadászati kiállítás lesz. A három hétig tartó rendezvényen kívül azonban sok más kiállítással, konferenciával és nemzetközi rangú eseménnyel is készülnek. A rendezvényen ezek mellett fontos szerepet kap a hal és vad gasztronómia, illetve az ezekhez tartozó borkultúra bemutatása.

Kovács Zoltán szerint a vadászat és a vadászok, a halászat és a halászok a kulturális örökség részei. A 2021-es világkiállítással a sikeres 1971-es vadászati világkiállítás ötvenedik évfordulóján ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet Magyarország.

A dortmundi expó Európa legnagyobb nemzetközi vadászati kiállítása, amelyen közel 41 ország 800 kiállítója vesz részt. A hatnapos rendezvényre több mint 80 ezer látogatót várnak január 28. és február 2. között.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vadászat

kovács zoltán

vadászati világkiállítás

dortmund

budapest