Különleges eszközökre bukkanhatunk az erdőkben: erre használják őket

HelloVidék   
  Megosztom
Különleges eszközökre bukkanhatunk az erdőkben: erre használják őket

A nyolc telepített eszköz a Feketeerdőtől Károlyházáig, Kimlétől Héderváron át Dunaszigetig, több mint 16 ezer hektárnyi területet felügyelő Szigetköz Vadásztársaság munkáját segíti - írja a Kisalföld.

A portál információi szerint nyolc telepített automata takarmányadagoló segíti a több mint 16 ezer hektárnyi területet felügyelő Szigetköz Vadásztársaság munkáját. Az etetőknek köszönhetően az állatok megszokják, hogy egy adott helyen mindig találnak élelmet, a napelemes példányok mellé szerelt éjjellátó kamerákkal pedig meg is figyelhetik a vadakat.

Az utóbbi időben országos szinten jellemző, hogy az erdős területeken sokan sportolnak, szabadon sétáltatják a kutyájukat a vadászterületen, amivel könnyen megzavarhatják az állatok nyugalmát és befolyásolhajták mozgásukat, ezért is hasznosak az kamerával felszerelt etetők.

Szitás Attila hivatásos vadász a portálnak elmondta, hogy az etetők többsége akkumulátorral működik, a maradék napelemes. Az eszközöket be lehet állítani, hogy mikor szórják ki a takarmányt. A vadász szerint hasonló elven működnek, mint a műtrágyaszórók: egy kis motor hajtja. A nyári időszakban este hét órakor szórják ki a takarmányt az automaták, amelyekbe csak jó minőségű élelmet helyeznek, körülbelül havonta egy mázsát.

Az apróvadak, az őzek, a szarvasok, a vaddisznók is ide járnak enni. Az etetők kialakítása óta már megtanulták, hol találnak élelmet maguknak, az erdők mely részére kell menniük, ha éhesek. Megszokja a vad, hogy egy adott helyen mindig, nyugalomban talál magának friss élelmet. És nekünk, hivatásos vadászoknak is egyszerűbb a dolgunk, mert nem kell mindennap etetnünk

- fogalmazott.

Az eszközök nem igényelnek karbantartást, csak a jó minőségű takarmányt és az akkumulátort kell cserélni bennük. Hangsúlyozták, hogy a társaság táblákkal figyelmezteti a lakosságot, hogy a vadászterületen a kutyákat tartsák pórázon, de sokan nem veszik komolyan a kérést, pedig sok baleset elkerülhető lenne, mivel a csapdakihelyezéskor is mindig úgy helyezik el a kelepcéket, hogy a kutyák hosszú pórázon se tudjanak belemenni.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

vad

etetés

automata

erdő

szigetköz