Brutálisan sújtott le a vihar ebben a megyében: teljesen áram nélkül maradt ez a település

MTI   
  Megosztom
Brutálisan sújtott le a vihar ebben a megyében: teljesen áram nélkül maradt ez a település

A felázott talajból tövestül kicsavarodott egy terebélyes fa, ami elszakította a település elektromos ellátását biztosító húsz kilovoltos vezetéket, és több villanyoszlop is kidőlt emiatt.

A hétfő esti vihar és a lezúduló csapadék Zala megyében több helyen is károkat okozott, Milejszegen egyelőre csak aggregátorral tudják biztosítani az áramszolgáltatást - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Csesztregen egy külterületen álló házat körbevett a víz, amelyet a lenti tűzoltók a pincéből két szivattyúval tudták eltávolítani. Gelsén és Zajkon fákat döntött a szél az útra, ideiglenesen akadályozva ezzel a közlekedést.

Az erdős, gépjárművekkel nagyon nehezen megközelíthető külterületen fellépő hiba elhárításán az áramszolgáltató szakemberei még kedden is dolgoztak.

A Zala Megyei Védelmi Bizottság egy nagyteljesítményű aggregátort biztosított a település ideiglenes áramellátására, így hétfő éjszaka a fogyasztók többségénél ismét helyreállt az áramszolgáltatás, a Milejszeg környéki hegyhátakon azonban néhány fogyasztónál kedd délben még nem volt áram.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

katasztrófavédelem

vihar

áramkimaradás

áramszünet

zala megye