Durvul a koronavírus-helyzet ebben a megyében: már a háziorvosokat is berendelik a kórházba

HelloVidék   
  Megosztom
Durvul a koronavírus-helyzet ebben a megyében: már a háziorvosokat is berendelik a kórházba

A megye háziorvosai úgy tudják, hogy a berendeléskor az egyetlen szempont, hogy van-e megfelelő szakvizsgájuk. A megye háziorvosainak több mint a fele 60 évesnél idősebb és közülük többen küszködnek krónikus betegségekkel.

A 444 azt írja több forrásból megerősített információra hivatkozva, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kormányhivatal elkezdte 24 órás határidővel kórházi munkára rendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat a nyíregyházi Jósa András kórházba, korra való tekintet nélkül. Mindezt azért, mert a nyíregyházi Jósa András oktatókórházban nem maradt elegendő beosztható orvos az intenzív osztályokra, illetve a koronás betegek kezeléséhez.

A megye háziorvosai úgy tudják, hogy a berendeléskor az egyetlen szempont, hogy van-e megfelelő szakvizsgájuk. Pedig az érintettek között igen sok a veszélyeztetett:

A megyei kórházban annyira súlyosak a létszámgondok, hogy a Covid-osztályon a lap értesülései szerint eleve szolgálnak már ideirányított pszichiáterek és ortopéd orvosok is, hozzájuk csatlakozhat most több háziorvos. Információik szerint a Jósa vezetése sem tudja, hogy meddig tarthatnak ezek a kirendelések. Azokat a háziorvosokat, akiknek a munkáltatója az önkormányzat, továbbra is a helyhatóságok fizetik majd, akinek nem volt munkaviszonya, azokat a kórház.

Ennek a kórháznak volt a főigazgatója a múlt héten koronavírus-fertőzésben 66 évesen meghalt Adorján Gusztáv, a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, akit a betegsége előrehaladott fázisában Budapesten ápoltak.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

szabolcs-szatmár-bereg megye

háziorvos

kórház