Elkeserítő adatokat produkált a fűtési szezon: átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon

Idén az első negyedévben összesen 2250 lakástűz volt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon. Közülük több tragikus kimenetelű volt, minden másnap meghalt valaki a tűz vagy füst miatt - írta közleményében a Katasztrófavédelem.
A lakástüzekben összesen 24 ezer négyzetméternyi terület égett le, ami olyan, mintha 270 panellakás teljesen kiégett volna. A legtöbb lakástűz csak egy-két négyzetméteren pusztított, de naponta két-három otthon teljesen megsemmisült.
Idén már 35-en életüket vesztették tüzek, vagy az azok során keletkezett füst miatt. Közülük 26-an lakástűzben szenvedtek halálos füstmérgezést, hárman avarégetés közben hunytak el, egy ember az autójában lelte halálát, a többi esetben hajléktalanok által lakott építmény gyulladt ki.
Az év első három hónapjában 209 ember szenvedett valamilyen sérülést, jellemzően füstmérgezést, átlagosan naponta hárman sérültek meg a tüzek miatt. A sok lakástűz oka, hogy az év első három hónapjában a hűvös idő és a járvány miatt sokkal többen tartózkodtunk otthon. Többet fűtöttünk, főztünk és világítottunk, sőt még a szabadidőnk jelentős részét is otthon töltöttük. Sokan párhuzamosan több dolgot csinálnak egyszerre, több műszaki cikk egyszerre működik. Sok helyen a régi elektromos vezetékek nem bírják el a megnövekedett terhelést, amelyet a több berendezés együttes használata okoz. Gyakori, hogy a cigarettát vagy valamilyen nyílt lángot figyelmetlenül magára hagyták, vagy éppen az elavult fűtési rendszer vezetett a tűzhöz. A leggyakrabban a konyhában, a hálóban és a nappaliban keletkezett tűz.
Ahogyan a tavasz beköszöntött, elkezdődtek a kerti és mezőgazdasági munkák. Az első negyedévben összesen 3021 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Tízen megsérültek, hárman pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek egy kis kerti zöldhulladék-égetésnek indultak. Az eddig leégett terület nagysága 3555 focipályát tesz ki.
A nagyobb lakástüzeket egy kis odafigyeléssel és egy füstérzékelővel meg lehet előzni. Néhány ezer forint, mégis életeket és milliós értékeket menthet meg, ha a mennyezetre felszerelünk egy ilyen készüléket.
A szabadtéri tüzeknél is életet menthet, ha betartjuk az égetés szabályait. Külterületen tilos tarlót és egyéb növényi hulladékot égetni, a kertben pedig jelenleg csak ott szabad, ahol és amikor azt az önkormányzat rendeletben megengedi.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)