Most érdemes belevágni ebbe a lakásfelújításba: aki ezt most meglépi, piszkosul jól járhat

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Most érdemes belevágni ebbe a lakásfelújításba: aki ezt most meglépi, piszkosul jól járhat

Mire készüljenek azok, akik most nyár végén állnának neki a lakásfelújításnak? Újra csempéznék a fürdőszobát, divatosabb járólapot szeretnének a konyhába, vagy csak a teraszon cserélnék a burkolatot. Melyek 2023. nyarának legdivatosabb színei, formái? Árban mennyit változtak ezek a termékek? Ennek is utánanézett most a HelloVidék.


 

Továbbra is lejtmenetben a magyar építőipar, alig építenek új lakásokat, visszaesett a lakásfelújítás, rengeteg szakember hiányzik Magyarországról. Már tavasszal megkongatták a vészharangot a hazai építőipari cégek. Ahogy a HelloVidék pár hónappal ezelőtt megírta, olyan spirálba került az iparág, amiből nehéz kijönni. A legfrissebb KSH-adatok szerint 2023. júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Köszönőviszonyban sincsenek egymással a felújítandó és a felújított házak árai, ennek ellenére egyre kevesebben mernek belevágni most a korszerűsítésbe és felújításba. Legutóbb arról cikkezett a HelloVidék, hol tartanak a hőszigetelés árak 2023-ban, most pedig a szakemberek segítségével arra voltunk kíváncsiak, mire számíthat az, aki újra csempézné a fürdőszobát, vagy csak divatosabb járólapot szeretne a lakásban. A HelloVidék kérdéseire Juhász Attila, az Új HÁZ Zrt. igazgatóságának elnöke és az Újház Piramis Építőház ügyvezetője, valamint a Praktiker szakmai csapata válaszolt:

HelloVidék: A tavalyi felújítási támogatások után mit tapasztalnak- mennyivel esett vissza idén a magyarok körében a nyári felújítások száma? Mik a legnépszerűbb lakásfelújítások?

Juhász Attila, Új HÁZ Zrt: A tavalyi felújítási támogatások kifutása érezhetően visszavetette a keresletet. Az államilag támogatott otthonfelújítási támogatás igénybe vételét segítő egyedülálló szolgáltatásunkat több ezer ügyfelünk vette igénybe. Saját kimutatásunk alapján az elszámolható építőanyagok köréből a támogatást 10 %-uk fordította burkolat és szaniter cserére. A 2022-as csúcsokhoz képest azt tapasztaljuk, hogy megnőtt az igény az alacsonyabb árfekvésű termékek iránt, ebből azt szűrjük le, hogy sokkal inkább ár érzékenyebbek lettek az ügyfelek és a korábbinál jobban átgondolják a választásukat.

Mik a legkeresetebb járólapok, csempék, még mindig divatosak az "olasz" termékek? Vannak magyar termékek (Zalakerámia pl)?

Juhász Attila, Új HÁZ Zrt: A Zalakerámia termékei továbbra is jelen vannak a piacon, a teljes fogyasztás jelentős részét adják. Azonban az import termékek nem csak minőségben, hanem főleg választékban és designban messze más dimenziót képviselnek. Nálunk az olasz burkolólap gyártók közül is a legjobb, leginnovatívabb gyártók termékei alkotják a választékot.

Melyek most, 2023. nyarán a legdivatosabb színek, formák és anyagok?

Praktiker: A Praktiker adatai alapján idén a 3D hatású falicsempék és a graníliás padlólapok nagyon népszerűek. Ugyanakkor továbbra is divatosak a famintás padlólapok, valamint a márványmintás fali csempék, padlólapok. Örök klasszikus a metro csempe. Az idén 25 éves Praktiker választékában többféle stílusú fali-, dekorcsempe és padlólap megtalálható, a klasszikustól a modernig. Hidegburkolatoknál továbbra is a fahatású és márvány mintás járólapok és falicsempék a legkeresettebbek. A divatos fa hatású felületekből többféle szín és méret található a választékban. Ezek mellett megjelennek a kő, beton, cement hatású megoldások is. A színek tekintetében a fehér, krém, bézs, szürke, barna színek iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet, de a magyar tulajdonban lévő Praktiker választékában megtalálhatóak a színes, mintás, ill. sötétebb tónusú padlólapok és falicsempék is. A Praktiker eladási tapasztalatai alapján változatlanul népszerűek a kisebb méretű termékek (20x30 cm, 25x40 cm, 30x30 cm), de már jelenleg a 30x60 cm, 20x60 cm, 20x50 cm méretek az általánosak, ill. a kínálati piac is a nagyobb formátumok irányába kezd eltolódni. Az idei évben egyre népszerűbbek a nagyméretű kivitelek (60x60 cm, 60x120 cm) többféle színben és mintázatban és a 3D-s megjelenésű falicsempék.

A melegburkolatok közül idén a világos színek a legnépszerűbbek (laminált padló, vinyl padló esetében). A világos színű fa jelenleg a kedvenc, mert klasszikusnak tűnik, mégis modern megjelenést kínál. Ennek a színnek az a nagy előnye, hogy szinte minden helyiséghez passzol. A Praktiker vásárlóinak körében évről-évre egyre keresettebbek a vízálló laminált padlók. Többféle mintázatú termék szerepel a választékban (fa, kő, gránit- és cementhatású). Itt is a világos színek a legkeresettebbek. A vízálló laminált padló olyan továbbfejlesztett burkolat, amely akár 24 órán keresztül ellenáll a víznek, amellyel a teljes lakás felújítható. Nagy előnye a hagyományos laminált megoldással szemben, hogy fürdőszobában és konyhában is használható. A vinyl padló előnye, hogy sokkal puhább, csendesebb, meleg érzetet biztosító burkolat. Nagyon könnyű tisztán tartani, 100 százalékban vízálló. Az idén 25 éves Praktiker adatai alapján a legkeresettebb színek: betonhatású, márványhatású (fehér), és fahatású vinyl padlók.

Juhász Attila, Új HÁZ Zrt: Nehéz egyértelmű divatról és trendről beszélni csempék és járólapok esetén.

Még mindig népszerűek a különböző gyártók fahatású padlólap termékcsaládjai. Újabb és újabb, a korábbinál szebb, modernebb eljárásokkal készült lapok kerülnek termelésbe és az üzletünk választékába. Azonos méret esetén a konkurens gyártók figyelik egymás árait is és érezhető némi visszarendeződés a tavalyi árszintekhez képest.

Továbbra is népszerűek a beton, vagy minimál hatást képviselő szürke, vagy halvány bézs lapok is. A cél itt a lakás enteriőréknek a jó párosíthatósága más burkolatokkal, bútorokkal, és általában berendezési tárgyakkal. Aki visszafogott, nem karakteres lapot keres annál ez a hatás még mindig „favorit”.

Továbbra is jelen vannak és nagy népszerűségnek örvendenek a különböző kő- és márvány mintás lapok is. Míg márvány mintával jellemzően a fényes felületek és világos színek a legnépszerűbbek, addig kő mintában a matt és közepes vagy sötétebb színek.

Érdekes új irány a karakteres, mozgalmas mintával rendelkező, tapéta hatású hidegburkolatok választéka. Számos gyártó kínál már ilyen jellegű lapokat, nagyobb 60x120, 60x180, vagy akár 120x278 cm lapmérettel is; akár olyan designnal amiben a lapok mintája a következő lapon folytatódik, így a teljes felületen jelen van.

Az előzőeken felül igazi divat lett a kisebb méretű (6x25; 7,5x30 stb) fényes, mázas lapok, amelyek a „metro” jellegű lapok továbbfejlesztésének is tekinthetőek. Ezeket a lapokat jellemzően erős, intenzív színekben keresik az ügyfelek egy-egy felület kiemelésére, hangsúlyosabbá tételére.

Árban mennyit változtak ezek a termékek?

Praktiker: Idén többféle padlólapnak, fali csempének, dekorcsempének csökkent az ára a Praktikerben 2022-höz képest, és a kéthetente frissülő akciós ajánlataikban is rendszeresen találhatóak ilyen termékek. Ezek mellett nagyon jó ár-érték arányú, „ütős áras” termékeket kínálnak úgy, hogy tartósan, minimum 3 hónapra biztosítják a kedvező fogyasztói árat. A Praktiker kéthetente frissülő akciós ajánlataiban sokféle termék található, és a kedvezmény mértéke elérheti akár a 30-40 százalékot is.

Juhász Attila, Új HÁZ Zrt: A tavalyi csúcsidőszakhoz képest, amikor a burkolatgyártók energiafelárat számláztak a kerámiaburkolatok mellé, ezek megszűntetésével egy jelentős mértékű, 20-30%-os mérséklődést jelent az idei árakban. Mindezek mellett folyamatos akciókkal várjuk az ügyfeleinket és segítjük őket abban, hogy a hatalmas árukészletünkben megtalálják a számukra legmegfelelőbb burkolatot. Döntésüket magas szakmai tudású kollégáink támogatják szaktanácsadással, 3D fotórealisztikus látványtervezéssel, melyet vásárlás esetén ingyenesen biztosítunk számukra.

Mire figyeljünk, ha járólapot, csempét vásárolunk?

Praktiker: Fontos, hogy amíg a melegburkolatok lerakása nem igényel szakmai segítséget, laikusként is kivitelezhető, betartva a gyártók által meghatározott lerakási utasításokat, addig a hidegburkolatoknál minden esetben szakember segítségét kell kérnünk, hiszen ez az egyik alapfeltétele a gyártói garancia érvényesítésének, és mivel bonyolultabb a folyamat, kizárólag a szakszerű megoldással kapunk esztétikus felületet.

  • Érdemes figyelni arra, hogy kültérre vagy beltérre szeretnénk-e használni (kültéri esetén fontos, hogy szerepel-e a tájékoztatásban a fagyállóság jelölése).
  • Figyeljünk a kopásállósági fokozatra (PEI jelölés), valamint a csúszásmentességi fokra (R jelölés).

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

csempe

járólap

burkolat

burkolatfelújítás

építőipar

építőipari cég