Durván kilőhetnek az árak: ennyivel ugorhatnak meg idén a társasházak közös költségei

HelloVidék   
  Megosztom
Durván kilőhetnek az árak: ennyivel ugorhatnak meg idén a társasházak közös költségei

A legtöbb helyen az elmúlt évek drágulását már nem tudják kiegyenlíteni, a társasházak többsége ezért úgy dönthet az év elején, hogy a tulajdonosoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy kifizessék a közös költséget.

Átlagosan 20 százalékos közös költség emelésre lehet számítani idén a szakemberek szerint. Az emelés mértékéről a lakástulajdonosok döntenek, társasházuk pénzügyi helyzete alapján - számolt be róla az ATV.

A bankköltségek igencsak megemelkedtek. Megemelkedtek általában a biztosítások, amit a társasházak kötnek a saját közös területükre, és ezen kívül majdnem minden szolgáltató úgymond emeli a bérét, most nem biztos, hogy 20 százalékkal, lehet, hogy csak tízzel vagy tizenöttel, de ilyen például a takarítás, ilyen a karbantartása a liftnek, és nem utolsó sorban a közös képviseleti díjat is emelni kell

– fogalmazott Híradónak Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének alapítója.

A társasházkezelők szerint a helyzet minden esetben más és más. Más és más a helyzet egy 10 emeletesnél, egy 4 emeletesnél, ahol távfűtéses a dolog és más az, ahol gázosak a házak – mondta el Kocsi László közös képviselő. Az elmúlt két évben sok társasház a megtakarításainak egy részét felélte.

Ha nincs adóssága egy háznak akkor 8-10 ezer forint körül alakul egy 4 emeletesnél, a 10-eseknél nehéz ezt megmondani mert ott más költségek lépnek fel a liftek miatt és sokkal több gond ütheti fel a fejét műszakilag is

– tette hozzá a közös képviselő. A tapasztalat szerint az elmúlt két év közös költség emelkedései nem fedezik a 2024-es kiadásokat.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

közös költség

áremelkedés

ingatlan