Visszakerül régi helyére a miskolci Villanyrendőr: még most is a ’80-as évek pompájában tündököl

HelloVidék   
  Megosztom
Visszakerül régi helyére a miskolci Villanyrendőr: még most is a ’80-as évek pompájában tündököl

Civil összefogással és vállalkozói segítséggel kerül vissza eredeti helyére a Villanyrendőr, immár emlékműként – közölte Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

A Miskolc nevezetességének számító forgalomirányító fülkét olyan formában állították vissza, ahogy azt 1980-ban elbontották a Szemere Bertalan és Széchenyi István utcák kereszteződésében. Az átadóünnepségen, 2024. június 5-én, beszédet mond Veres Pál Miskolc MJV polgármestere, Szopkó Tibor Miskolc MJV alpolgármestere, Szunyogh László főépítész és Szántó István a civil kezdeményezők egyike.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

miskolc

otthon

retro

nosztalgia

átadó

ünnepség