Lekapcsolták a borsodi illegális fémkereskedőket: több milliós bírság várhat a bűnösökre

MTI   
  Megosztom
Lekapcsolták a borsodi illegális fémkereskedőket: több milliós bírság várhat a bűnösökre

Illegális fémkereskedők buktak le az adóhatóság ellenőrzésén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. Mint írták, a jogellenes tevékenységet évek óta végző három férfi akár több millió forint bírságra számíthat, emellett fémkereskedelmi törvénysértésért is felelniük kell.

A NAV pénzügyőrei olyan autósokat állítottak meg Nyírbátornál, akik fémhulladékot adtak le a közeli fémkereskedőnél. A sofőrök éppen kifelé tartottak a telephelyről, amikor a járőrök ellenőrizték őket. Az egyenruhások az elmúlt évek leadásait is vizsgálták. Kiderült, hogy a trió egyik tagja több mint százharmincezer kilogramm fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot, míg a másik férfi több mint negyvenezer kilogrammot értékesített. Mindegyikük azt mondta, hogy a leadott fémhulladék nagy részét különféle ház körüli munkáért kapták - tették hozzá.

A NAV felhívta a figyelmet arra, hogy a fémkereskedelmi szabályok szerint természetes személy saját ingatlanán legfeljebb három köbméter olyan fémhulladékot tárolhat, ami egyértelműen az ingatlanához köthetően keletkezett.

Felidézték továbbá, hogy 2023. július 1-jétől mind a háztartási fémhulladékokat, mind pedig a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek fémhulladékait (pl. fém italdobozok, aludobozok, flakonok, fém csomagolási hulladékok, elem, akkumulátor hulladékok stb.) kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére lehet átadni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

nav

illegális

illegális fémhulladék

otthon

borsod

bűncselekmény

bírság