Halmozta a bűncselekményeket: zsarolta, bántalmazta a dílerét egy szécsényi drogfogyasztó

MTI   
  Megosztom
Halmozta a bűncselekményeket: zsarolta, bántalmazta a dílerét egy szécsényi drogfogyasztó

Dílerét zsarolta egy szécsényi 51 éves férfi, aki nem akart többé fizetni a kábítószerért. A férfit letartóztatták, többek között zaklatás miatt indult ellene eljárás, a feljelentést tevő terjesztő ellen is eljárást indítottak - tájékoztatta Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.

A Szécsényben élő 20 éves fiatalember áprilisban kezdett új pszichoaktív anyag, úgynevezett kristály beszerzésébe, fogyasztásába és terjesztésébe. Egy 51 éves szécsényi férfi naponta vásárolt tőle - esetenként hitelbe - a drognak minősülő anyagból, amelyet családjában és barátaival fogyasztott el - ismertette a sajtószóvivő.

Egy idő után az idősebb férfi egyre agresszívabban követelte az anyagot, és már nem fizetett érte, sőt, feljelentést kilátásba helyezve védelmi pénzt követelt a fiatalembertől, aki a bántalmazások és a fenyegetések elkerüléséért ötven alkalommal kisebb mennyiségű kábítószert, egyszer pedig 100 ezer forintot adott át zsarolójának.

Bántalmazták is a dílerüket

Az 51 éves férfi a személyes találkozókra - a testi fenyítésekkel fenyegetés nyomatékosítására - többször magával vitte a szintén drogfogyasztó 35 éves férfi ismerősét. Néhányszor nyilvánosan is bántalmazta dílerét. Buda Gábor közölte: a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói a zsarolás sértettjének feljelentése alapján június végén indítottak eljárást az idősebb férfi ellen.

Eljárás indult a feljelentővel és több fogyasztóval szemben is új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt, valamint a fenyegetéseknél jelen lévő 35 éves férfinak is felelnie kell zsarolás miatt - tudatta a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

drogdíler

otthon

szécsény

bűncselekmény

bántalmazás