Viharban: elkészült a Horthy-trilógia befejező része

MTI   
  Megosztom
Viharban: elkészült a Horthy-trilógia befejező része

Megjelent Nemere István Horthy-trilógiájának befejező része. A szerző évekig dolgozott az összesen csaknem kétmillió karaktert felölelő művön.

A trilógia első kötete, "A tenger fia", a második, "A kormányzó" és utolsó, befejező része a "Viharban" című könyvekben Nemere nem magasztalja, de nem is ítéli el Horthy személyét. Mint azt a közleményben írják, a magánéletéből vett részletekkel egészítik ki Horthy eddig megismert karakterét.

Talán a semlegesség, amiért sokat fognak még beszélni a regényfolyamról. Egyben ez a kötetek legnagyobb "veszélye", mert nem ítélkezik sem így, sem úgy. Nemere István most is csak egyet akart: megmutatni az igazságot, mely sohasem fekete vagy fehér

- írják a közleményben. A HelloVidék pedig azt is kiderítette, hogy a kötetek a legnagyobb internetes könyvesboltokban 2-3 ezer forintba kerülnek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

horthy

trilógia

könyv

nemere

nemere istván