Nincs megállás: idén még több programmal vár Somogy megye

MTI   
  Megosztom
Nincs megállás: idén még több programmal vár Somogy megye

Zenei, színházi, képzőművészeti és egyebek mellett mézfesztivál is szerepel Kaposvár idei kiemelt rendezvényei között, amelyek mintegy 140 millió forintos támogatásáról döntött a város közgyűlése csütörtökön.

A tavalyinál 25,5 millió forinttal többet szán erre a célra, s a tucatnyi esemény közül az elsőt, Kaposvár legnagyobb múltra visszatekintő programját, a Csokonai Vitéz Mihály Dorottya vígeposzának történetére alapozott Dorottya-napokat február elején nagy sikerrel rendezték meg a somogyi megyeszékhelyen.

A somogyi megyeszékhely összművészeti fesztiváljára, a Rippl-Rónai Fesztiválra május 30. és június 2. között kerül sor. Látogatóinak kiállítótéri és utcaművészeti programokkal közvetlen találkozást biztosít a művészeti ágak sokaságával, egyúttal betekintést enged, bevon az alkotás folyamatába is.

A város egyik legrégebbi rendezvénye, a kétévente sorra kerülő Katonazenekari Fesztivál június 7-én lesz, a Nemzetközi Ifjúsági Sport Fesztiválra érkező 25-30 ország kétszáz csapatát júlus 4. és 10. között látja vendégül a somogyi megyeszékhely.

Bekerültek a támogatott rendezvények közé a Nyári Színházi Esték is. Az előadások helyszíne korábban a szentjakabi bencés apátság romkertje volt, a helyszín azonban felújítás alatt áll, a darabokat ezért júliusban minden a Szivárvány Kultúrpalotában, illetve a Vigasságok terén láthatja a közönség.

A somogyi megyeszékhely augusztus 13. és 19. között immár tizedik alkalommal ad otthont a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválnak. A hazai és a nemzetközi zeneszerető közönség kedvelt rendezvényének művészeti vezetését 2015 óta Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész látja el.

Ugyancsak helyet kapott a nagyrendezvények között a kaposváriak körében rendkívül népszerű Miénk a város elnevezésű fesztivál, amelynek szeptember 6. és 8. közötti igényes szórakoztató programjai, köztük esi koncertjei az elmúlt évek tapasztalatai alapján 4-5 ezer érdeklődőt vonzanak.

A decemberi Kaposvári Adventet azért szervezik, hogy a város polgárai átélhessék a meghitt, "békebeli" adventi hangulatot, részeseivé váljanak az ünnepi eseményeknek, megismerhessék a karácsonyváró időszakhoz kapcsolódó szokásokat.

A hagyományoknak megfelelően szilveszterkor tűzijáték lesz a belvárosban, az újévi kiemelt események sora az újévi koncerttel indul.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kaposvár

somogy

somogy megye

program

turizmus

rendezvény

fesztivál