Itt a Mórahalomi Nyár: ezekkel a programokkal csalogatják a látogatókat

Koncertekkel, musicalekkel, lovasszínházi produkciókkal és fesztiválok sorával várják a vendégeket a Mórahalmi Nyár programsorozatra a homokháti kisvárosban.
Nógrádi Zoltán polgármester a rendezvényeket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén várossá válásának harmincadik évfordulóját ünneplő település a nyár szinte minden hétvégéjére kínál izgalmas kulturális programot.
Idén nyitja meg kapuit a Kolo szerb kulturális központ, ahol többek között az Újvidéki Színház, a Szabadkai Népszínház és a Tanyaszínház produkciói láthatók majd. Emellett a komolyzenétől a dzsesszen át az utcazenéig és a népzenéig számos műfaj képviselői is bemutatkoznak a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésére létrehozott intézményben.
Izgalmas nyári kavalkád fogadja a vendégeket a Homokháti Sokadalom és Rétesfesztivál idején, amikor könnyűzenei koncertek és nemzetközi néptáncfesztivál is szórakoztatja a helybelieket és a városba érkezőket.
Évről-évre egyre nagyobb közönséget vonz a térség egyik legfontosabb szakrális eseménye, a Homokháti Búcsú, melyet hagyományosan Szent István napjának előestéjén tartanak.
A szabadtéri színházi programok gerincét a Patkó Lovas Színház produkciói adják. A repertoáron szerepelnek nagyszerű operettek, például a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska, valamint a Kincsem és olyan népszerű musicalek, mint a Drakula vagy a Ruzsa Sándor.
Már hagyomány, hogy minden évben meghívnak egy határon túli magyar társulatot: idén a Nagyváradi Szigligeti Színház Heltai Jenő Naftalin című vígjátékával vendégszerepel Mórahalmon. Látható majd a Molnár Ferenc világhírű regénye alapján készült zenés játék, a Pál utcai fiúk, a Haverok, buli, Bon-bon című musical és két könnyed bohózat A miniszter félrelép és az Elvis, Oltár, Miami.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)