Pixával erősít Székesfehérvár: így védenék meg a fiatalokat

HelloVidék   
  Megosztom
Pixával erősít Székesfehérvár: így védenék meg a fiatalokat

Megalakult a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete, amely a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel együttműködve biztonságos, drogmentes szórakozást kíván nyújtani a jövőben a város és a környék fiataljainak.

A témában tartott hétfői sajtótájékoztatón Kovács Antal, a Fezen Fesztivál és a Petőfi Kultúrtanszék főszervezője, ötletgazda rámutatott: igyekeznek minden tizennyolc év alatti fiatalt jó irányba terelni, ennek első lépéseként a szórakozóhelyeken és azok környékén igyekeznek ellehetetleníteni a kábítószerhez jutást.

Mindezek mellett fontosnak tartják - baj esetén - a lehető leggyorsabb menekülés és tűzoltás biztosítását, ezért az egyesületi tagok vállalják, hogy klubjaik összes, szabadba nyíló ajtajára pánikzárat szerelnek, kamera- és fémdetektoros beléptető rendszert telepítenek, továbbá több tűzoltó készüléket helyeznek ki.

Az egyesület kiemelten kezeli a megelőzést is, ezért a tagok vállalják, hogy évente egy drogprevencióval kapcsolatos eseményt tartanak. Kovács Antal terveik között említette még - az összes fehérvári klub és kultúrház megszólítása mellett - egy mobilalkalmazás elindítását, ezzel léphetnének csak be a tizennyolc év alatti fiatalok a szórakozóhelyekre, így a szülők is végig nyomon követhetnék, hogy gyerekük célzottan drogmentes, biztonságos helyen szórakozik-e.

Az egyesülethez már csatlakozott a Paraba tulajdonosa, Steininger Antal, aki pozitívnak ítélte a kezdeményezést. Tóth Dániel "Pixa" lemezlovas és producer arról beszélt, hogy ők érintkeznek leginkább a fiatalokkal, nekik játszanak, ezért elsősorban a kommunikációban lehet nagy szerepük. Követendő példát próbálnak állítani a fiatalok elé, megmutatni a határokat, amiket nem lehet átlépni. Kovács Zsolt székesfehérvári rendőrkapitány és a katasztrófavédelem részéről Farkas-Bozsik Gábor is üdvözölte az egyesület létrejöttét.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

székesfehérvár

pixa

lemezlovas

egyesület

rendőrkapitányság

katasztrófavédelem

biztonság

fiatalok

szórakozás