Még hogy nincs semmi a keleti országrészben: ennyi program már rég volt egy helyen

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Még hogy nincs semmi a keleti országrészben: ennyi program már rég volt egy helyen

Rengeteg program várja a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat országszerte: mutatjuk, hova érdemes ellátogatni a következő napokban. A hétvégén Debrecenben Bor-és Jazznapok várnak, ahol 80 borászat, 45 koncert vár, de ha inkább egy falusi lakodalmas fesztiválra ropnád, akkor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajak felé érdemes venni az irányt. A jövőhéten elstartol a Hajdúsági Expó és az Európai Traktorhúzó Verseny is Hajdúböszörményben, ha pedig egy zenei és kulturális programra vagy kiéhezve, akkor irány a Zempléni Fesztivál, ahol 40 helyszínen 68 programon vehetsz részt.

Debreceni Bor- és Jazznapok (augusztus 1-4.)

Nyolcvan hazai borászat, 45 koncert, jazzmozi és kézműves vásár is várja a nagyerdei Békás tó partján augusztus 1. és 4. között a Debreceni Bor- és Jazznapok látogatóit. A rendezvény sajtótájékoztatóján Tóth Ernő programigazgató kiemelte, hogy az 1972 óta folyamatosan megrendezett zenei esemény az ország legrégebbi jazzfesztiválja, amelyet öt éve együtt tartanak meg a korábbi borkarnevállal. Így jött létre az ország legnagyobb "gasztrojazz jamboree-ja". Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere "jó párosításnak" nevezte a jazzt és a bort, és kiemelte, hogy a fesztivál iránt évről évre nő az érdeklődés itthon és külföldön egyaránt. Kovács Pál borszakíró elmondta, hogy

Heit Lóránd érmelléki borász arról számolt be, hogy a bornapok keretében most első alkalommal a "Kárpát-haza természethű borkészítői" - kilenc hazai és határon túli kézműves pincészet - is bemutatkoznak a Nagyerdőben.

Tóth András, a bornapok főszervezője azt emelte ki, hogy a borászatok kétharmada immár visszatérő vendége a debreceni rendezvénynek. Teremi Nóra, a jazzfesztivál főszervezője elmondta, hogy minden eddiginél több - 45 - zenekar, és összesen 221 muzsikus lép fel a debreceni jazznapokon. A magyar zenészek mellett német, román, cseh, szlovák, lengyel, grenadai, angol és francia művész is muzsikál majd a Békás tó partján. Különlegességként említette, hogy a négy nap alatt összesen 26 szaxofonos fújja majd a dallamokat a fesztiválon.

11. Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál (augusztus 2-3.)

Egy hagyományos falusi menyegző minden kötelező kelléke és étele megtalálható lesz a pénteken és szombaton megrendezendő 11. Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztiválon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon.

A hagyományok és a népszokások őrzésére, valamint ápolására életre hívott programsorozat ebben az évben a felső-szabolcsi kisváros városnapjával együtt lesz megtartva - közölte az önkormányzat.

Pénteken az amatőr együttesek zenésztalálkozója indítja a fesztivált a kulturális parkban, szombaton pedig elkezdődik az igazi, a színpadon ténylegesen házasságot kötő ifjú pár lakodalma. A helyi hagyományőrző lagzi szinte minden jellegzetességét "eljátsszák" a helyiek: a testvértelepülések népcsoportjaival kiegészülő lakodalmas násznép a város egész területét bejárja, megtörténik majd a lánykikérés, a kemencékben menyasszonypogácsát és a főzőedényekben pedig az elmaradhatatlan ajaki lakodalmas töltött káposztát készítik el.

A település az utóbbi ételhez kapcsolódóan egy Guinness-rekordot is őriz, korábban itt készítették el zárt tűzláncon a legtöbb töltött káposztát. A lakodalmas menet visszaérkezése után elkezdődik a lagzi, melyen számos hazai és határon túli hagyományőrző együttes műsorát láthatja majd a közönség. A főzőcsapatok a hagyományos lakodalmak ételeit, illetve a tájjellegű gasztronómiai ételkülönlegességeket készítik el, az érdeklődők kóstolójegy ellenében ízlelhetik meg a különböző fogásokat. Mindkét fesztiválnapot késő este koncertekkel zárul, szombat éjféltől diszkó várja a szórakozni vágyókat Ajakon.

Zempléni Fesztivál (augusztus 9-20.)

Negyven helyszínen 68 programot kínál idén a Zempléni Fesztivál, amely augusztus kilencedikén kezdődik - mondta a fesztivál főszervezője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának közös műsorblokkjában. A tíznapos program fő helyszínei Sárospatak, Sátoraljaújhely, Zemplén és Tokaj, de az előadások "behálózzák az egész környéket".

Az érdeklődők elsősorban komolyzenei koncerteken vehetnek részt, de hallgathatnak dzsesszt, valamint lesznek táncos, irodalmi és képzőművészeti programok is

- tette hozzá a szervező. A Rákóczi-emlékévhez kapcsolódva koncertet szerveznek Kassán a Rodostói ház udvarán, a nyitókoncerten pedig elhangzik Berlioz Rákóczi-indulója is. A fesztiválon évente 15-16 ezer ember vesz részt, a helyszínen sokszor már nem lehet jegyet kapni, ezért érdemes a belépőket előre megváltani - hívta fel a figyelmet Turjányi Miklós.

Hajdúsági Expó és Európai Traktorhúzó Verseny (augusztus 9.)

Jövő hétvégén rendezik meg a nyolcadik Hajdúsági Expót és Traktorhúzó Európai Kupát Hajdúböszörményben - jelentették be a szervezőksajtótájékoztatón, a rendezvény helyszínén, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola melletti pályán.

Fórizs László alpolgármester elmondta, a város legnagyobb, háromnapos rendezvénye augusztus 9-én nyit, Kelet-Magyarország legjelentősebb agrárfórumával.

Szarvas Szabó Katalin, a Szabadhajdú Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hatalmas összefogással látványos rendezvény várja a látogatókat, az agrártermékek kiállítása és vására kiváló bemutatkozási lehetőség a vállalkozásoknak, a helyieken kívül a hajdú városokból érkezőknek és a Vásári Szövetség településeinek is.

Czeglédi János, a Keleti Fejlesztő Iroda ügyvezetője közölte, a sportcsarnokban 900 négyzetméteren helyi termékeket mutatnak be a gazdák, míg a külső helyszíneken mintegy 2000 négyzetméteren tekinthetők meg a forgalmazók mezőgazdasági gépei. A termelői utcán 10 faházban pedig iparos, kézműves termékeket kínálnak.

Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke kiemelte, 12 versenyzőre számítanak, a magyarokon kívül Hollandiából, Belgiumból, Dániából és Olaszországból is. Megrendezik a Papp István Traktorhúzó Versenyt is amatőröknek, mellyel a tavaly elhunyt iskolaigazgató emlékének adóznak. Pénteken egy látványos traktorkarnevál lesz a város utcáin, míg a versenyek szombaton és vasárnap zajlanak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

program

programajánló

szórakozás

koncert

fesztivál

bor

jazz

debrecen

ajak

lakodalom

szabolcs

zemplén

hajdúböszörmény

expó

verseny

kultúra

zene