Tényleg erre ment el 7,5 milliárd Szabolcsban? Két éve működnie kéne, de el sem készült
Már két éve működnie kellene, de még el sem készült az állami milliárdokból épülő almatermesztés kutató központ Szabolcsban.
Már két éve működnie kellene, de még el sem készült az állami milliárdokból épülő almatermesztés kutató központ Szabolcsban.
Most Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét jártuk körbe, megnéztük, miként alakult a megye gazdasági helyzete, milyen mutatókkal rendelkezik az ipar, a turizmus, a munkaerőpiac. Lássuk, hogyan vészelte át a járványhelyzetet az ország legkeletibb csücske.
A megyében a művészet és szabadidő, valamint víz- és hulladékgazdálkodás nemzetgazdasági ágak keresete a legmagasabb, viszont a fizikai foglalkozásúak bére itt a legalacsonyabb.
Új profillal bővült a nyíregyházi KGST-piac. A NYÍRVV Nonprofit Kft. a Vásártér területén biztosít helyszínt a KGST Autósmozinak, ahol igazi sikerfilmeket láthat a közönség.
Élelmiszer- és táplálékkiegészítő üzemet épít a Kiskertészek Zöldség- és Gyümölcstermelői Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban.
Az ország almatermésének hetven százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből kerül ki. Tavaly a gazdáknak sikerült elérni, hogy az eredeti ártól drágábban vásárolták fel a gyümölcsöt a feldolgozóüzemek. Az agrárminiszter ígérete szerint a jövőben törvény kötelezheti az üzemeket előzetes szerződéskötésre, rögzített árakkal.
Magyar-magyar szótár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ismerősökkel folytatott beszélgetéshez.
Pályaorientáció a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -9 és -3 fok között alakul, de a fagyzugos, szélcsendes helyeken ennél is hidegebb lehet.
Az időjárás nem kímélte Szabolcsot sem, brutális szupercella terítette be a megye egét. Olvasónk küldte képeken mutatjuk, milyen félelmetesen közelített a brutális felhőtömeg Kállósemjén felé.
Évek óta hagyomány, hogy Kisvárda képviselő-testülete karácsony előtt támogatásban részesíti a 65 év feletti, állandó lakosú kisvárdai nyugdíjasokat, a három vagy annál több gyermeket nevelő nagycsaládosokat, illetve a kisvárdai vakokat és gyengénlátókat.
A megye több településén is diónyi jég hullott a hétvégén. Videón a hirtelen jött felhőszakadás.
Rengeteg program várja a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat országszerte: mutatjuk, hova érdemes ellátogatni a következő napokban.
Az országos átlaghoz viszonyítva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több az állami gondozásba kerülő gyermek, így egyre több gyermek vár a kihelyezésre is. Ezen szeretne változtatni a kormány, az Oltalom Szeretetszolgálattal együttműködve már folyamatban van a nevelőszülők toborzása.
Ha valakinek közfoglalkoztatási szerződése van, de egy hónapban tizennégy napnál többet vállalja, hogy kimegy idénymunkába, napszámba, akkor az utólagosan jogosult arra, hogy arra az időszakra, amikor kiesett a közfoglalkoztatásból, napi kétezer forint támogatásban részesüljön az államtól.
Minden egyes megye büszke értékeire, nem véletlen, hogy mindenhol van helyi értéktár. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a 2018-as évet már összesen száznyolc tétellel zárja.