10 csodálatos filmes helyszín Magyarországon: egynapos kirándulásra mind tökéletes

HelloVidék   
  Megosztom
10 csodálatos filmes helyszín Magyarországon: egynapos kirándulásra mind tökéletes

A járvány terjedésével és a szigorodó korlátozásoknak köszönhetően sokan inkább a lakásban maradtak, ám a hétvégi, őszi kirándulások az utóbbi hetekben is egyre népszerűbbek voltak. A szabadidős létesítmények, színházak bezárása alól valószínűleg a mozik sem kivételek, ezért most ismét az otthoni programok kerülnek fókuszba, de néhány órára, a szabályok betartása mellett, egészségünket szem előtt tartva most is kimozdulhatunk a természetbe. Azoknak, akik ebben az időszakban hiányolnák a megszokott moziélményeket és a közös filmezést a HelloVidék most összegyűjtötte a legjobb hazai filmes helyszíneket, ahol egy rövid séta keretében felidézhetik a kedvenc képkockáikat.

November 3-án ismét videóban jelentkezett be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy beszámoljon a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében hozott új intézkedésekről. Ahogy mi is megírtuk, kijárási korlátozást rendeltek el éjfél és reggel öt között. A miniszterelnök a rendkívüli bejelentésében elmondta azt is, hogy a szórakozóhelyeket bezárják és a mozikra, színházakra vonatkozóan is új szabályokat hoztak.

A szigorítások bevezetésével, akik színházban szerettek volna megnézni egy darabot vagy éppen egy klasszikus moziélményre vágytak, kötelező volt végig maszkot viselniük és csak minden harmadik széken ülhethettek a közönség soraiban. Már a tavaszi időszakban a bezárások miatt egyébként is jelentősen csökkent a mozik forgalma. Legtöbben az otthoni filmezést, streaming szolgáltatásokat vagy a televízió kínálatát választották. A járvány miatt a korlátozások feloldását követően is sokan úgy érezték biztonságosabb a négy fal között egyedül vagy szűk családi körben megnézni a kedvenc sorozat epizódokat vagy éppen felidézni a klasszikusokat.

Orbán Viktor a mai napon az eddiginél jóval szigorúbb korlátozásokat jelentett be. Az új intézkedések alapján többek között,

Az egyre súlyosabb járványhelyzet és az új tiltások miatt, valószínűleg a színházak mellett a mozik is bezárnak és ismét főként az otthoni programokat kell választanunk. Azonban a csoportosulások kerülésével és az esti kijárási tilalom betartása mellett, ahogy az első hullám ideje alatt, most is érdemes lehet egészségünk megőrzését szem előtt tartva, néha kimozdulnunk a természetbe.

A HelloVidék most azoknak kedvezve, akiknek hiányoznának a megszokott moziélmények, a közös filmezések összegyűjtötte a legjobb hazai filmes helyeket, ahol teljesen ingyen idézhetik fel kedvenc filmjeik ismerős képkockáit egy-egy rövid séta keretében, ha kimozdulnának néhány órára. Talán nem is hinnénk, hány olyan csodálatos filmes helyszín van Magyarországon, ahova érdemes ellátogatnunk.

1. Pilisborosjenő

Bármilyen hihetetlenül hangzik, az Egri csillagok című filmet nem az egri várnál forgatták. A Gárdonyi Géza híres könyvéből készült produkció felvételeihez 1960-ban a Nagy-Kevély délnyugati oldalában, Pilisborosjenő határában építették fel a vár másolatát, amit később sem bontottak el és később több film jeleneteiben is feltűnik. Az egykori egri vár díszlete itt-ott még a mai napig emlékeztet a klasszikus történelmi film helyszínére.

2. Tinnye - Garancsi-tó

A halastó, amit sűrű nádas övez sokaknak ismerős lehet, mivel az egyik legnépszerűbb magyar vígjáték helyszíne. Az Üvegtigris című több részes filmben szereplő, ide állított büfékocsi, mára a táj jellegzetes jelképévé vált és a filmturisták egyik legkedveltebb célpontja. Ha viszont csak egy könnyed sétát szeretnénk tenni, akkor sem rossz választás a Garancsi-tó. A 2000-es években tanösvényt alakítottak ki a tó körül pihenőhelyekkel és tájékoztató táblákkal.

3. Vácrátót - Botanikus kert

A lenyűgöző kertben szintén számtalan magyar játékfilm készült. A legismertebbek közülük talán az 1969-ben forgatott Pál utcai fiúk, ahol a kertben lévő híd, és sziget a pesti Fűvészkert alteregójaként jelenik meg. De itt vették fel többek között a Halálos tavasz, A palacsintás király, a Psyché és az Abigél egyes jeleneteit is. A kertben még ma is látható az Abigélben feltűnő vaskapu, amelyen keresztül Gina Kuncz Ferivel beszélgetett. Viszont a híres „csodatévő” szobrot nem érdemes itt keresnünk, mert az most egy budapesti V. kerületi magánház belső udvarában áll.

4. Szentbékálla

Szentbékálla és környéke felfedezése egyébként is kellemes őszi programnak ígérkezhet és a filmrajongóknak plusz bónusz, hogy az Állítsátok meg Terézanyut! című filmből is ismerős lehet a helyszín. A környéken számtalan látnivaló van: a kőtenger és a Folly Arborétum is jó választás lehet egy rövid kirándulásra.

5. A turai kastély

A káprázatos Schossberger-kastély Magyarország egyik legkáprázatosabb kastélya, így nem is csoda, hogy a filmkészítőket is megihlette. 2009-ben itt készült a magyar-angol-francia koprodukció, a Holdhercegnő. A jeleneteket ugyan az épület belsejében forgatták, amely egy felújítást követően most hotelként funkcionál, de kívülről így is érdemes megcsodálni a helyet.

6. Tata

Az Öreg-tó és a partján fekvő vár valóban csodálatos látványt nyújt. A tó mentén erdővel szegélyezett ösvény fut, amelyen könnyed tempóban másfél óra alatt körbe sétálhatjuk a tavat. A népszerű kanadai-magyar-ír sorozat, a Borgiák több jelenetét is itt forgatták és a középkori környezetet idéző, festői táj A katedrális alkotóit is megihlette.

7. Tihany

A klasszikusok kedvelőinek ismerős lehet a környezet. A magyar zsarufilmek közül a Bujtor-féle Pogány Madonna, 1980-ban debütált először. A félszigeten, az apátság és környéke összeforrt Ötvös Csöpi és társainak kalandjaival.

8. Keszthely - Festetics kastély, Helikon kastélymúzeum

2015-ben Keszthelyen a Festetics-kastélyban és a Fenyves allén is zajlottak a Kincsem forgatási munkái. A Balaton északi partján fekvő város, évtizedek óta büszkélkedhet azzal, hogy a magyar filmesek visszatérő vendégei közé tartoznak. A film stábja több mint egy hétig vette fel a jeleneteket a Helikon Kastélymúzeumban, két éjszakai forgatás is volt. A filmben több ikonikus helyszínre ráismerhetünk: például a tükörterem és a tölgyfalépcsőház.

9. Alcsúti Arborétum

Az Alcsúti Arborétum a különleges növényeken és az ország legnagyobb egybefüggő hóvirágmezején kívül, filmhelyszínként is híressé válhatott, ám erről talán kevesebben tudnak. Kápolnájában vettek fel egyes részeket a Borgiák című sorozatból, illetve A rítusból, amelyben Anthony Hopkins magyarul is beszél. A neoromán stílusú kápolnának nagyon egyedi atmoszférája van, de kívülről szemlélve is jó élmény lehet egy séta a környéken.

10. Nádasdy-kastély

Aki ismeri és szereti a magyarországi kastélyokat, annak a nádasdladányi épületet sem kell bemutatni. Az egyedi hangulatú Nádasdy-kastély olyan filmek forgatási helyszíne lett, mint a Borgiák és a 2013-as Drakula-sorozat, illetve az Underworld című vámpíros akcióhorror. A hátborzongató jeleneteknek otthont adó épület alagsorában állítólag még most is felfedezhető a forgatásokkor keletkezett piros „vérfolt”. A nagy szalon ülőbútorainak kárpitozása és a függönyök pedig még a Borgiák felvételére készültek.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

kirándulás

mozi

film

színház

szórakozás

túra

korlátozás

koronavírus