Hatalmas fesztiválra készülnek Nyíregyházán: itt a részletes programlista

MTI   
  Megosztom
Hatalmas fesztiválra készülnek Nyíregyházán: itt a részletes programlista

Klasszikus színházi vígjátékokat és komédiákat láthat a közönség az augusztus 27. és szeptember 4. közötti Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.

A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt seregszemle idei szervezési munkálatai elég nagy bizonytalansággal indultak, de a nézők végül nem maradnak színházi versenyprogram nélkül

- írta közleményében a szervező Móricz Zsigmond Színház.

A szabolcsi teátrum idén is a fesztivál profiljába illő produkciókat várta az ajánló színházaktól és színházi társulatoktól, amelyek egy nagyszínpadi és egy kamara vígjátékkal, illetve egy zenés vígjátékkal nevezhettek a "vidámság és derű országos seregszemléjére"

- közölték.

A színház nagyszínpadán látható lesz az Orlai Produkció a Hogy szeret a másik, a Játékszín a Nagyvárosi fények és a Vörösmarty Színház a Játék a kastélyban című előadásai. A Karinthy Színház társulata a Lököttekkel, a Budaörsi Latinovits Színház pedig a Figaro házasságával érkezik a nyírségi megyeszékhelyre, bemutatkozik továbbá a Váci Dunakanyar Színház a Liliomfi, a Szatmárnémeti Északi Színház az Illatszertár, valamint a Jászai Mari Színház a Francia rúdugrás című darabjaikkal.

A Krúdy Kamara programjában helyet kapnak klasszikus vígjátékok, valamint kísérletező és formabontó előadások is: Nyíregyháza vendége lesz a Nemzeti Színház A súgó című előadása, a Ferencvárosi Pinceszínház Maggi és Lillemor - Mamu alatt izzik a parázs című darabja és a Spirit Színház Szexpedíció vígjátéka.

Az Orlai Produkció Határátlépések előadása mellett a közönség láthatja majd a Fórum Színház Love.hu produkcióját, a Junion Színház, az RS9 Színház és a Neptun Brigád közös előadását, a Minden jót, Elling! című darabot, a Láthatáron Csoport Én, te, mi - haladunk a korral című előadását, a Nézőművészeti Kft. pedig a Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém darabját állítja színpadra.

A Rózsakertbe kilátogató nézők három különböző jellegű színházi élményt kaphatnak, a Játékszín a nagysikerű Menopauza előadását mutatja be, a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című vígjátékát pedig Rákász Gergely különleges orgonakoncertje, a Lords of Organ követi.

A Móricz Zsigmond Színház közlése szerint jövő hétfőn elsőként a VIP-bérletesek vásárolhatják meg jegyeiket a színházi versenyprogram előadásaira, kedden pedig az érvényes bérlettel rendelkezők kapnak lehetőséget erre. Csütörtöktől bárki számára elérhetővé válnak a Vidor-jegyek, amelyek augusztus 2-tól online is megvásárolhatók lesznek.

(Kiemelt kép: Nyíregyháza, 2018. augusztus 24. Közönség a budapesti Játékszín előadásán a Vidor Fesztiválon. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

színház

programlista

programok

jegyek

bérlet

fesztivál

vidor fesztivál