Felharsan a dzsessz: hideg borokat kortyolhatunk 4 napon át a Nagyerdőn

HelloVidék   
  Megosztom
Felharsan a dzsessz: hideg borokat kortyolhatunk 4 napon át a Nagyerdőn

Néhány nap, és a magyar bor és dzsessz kapja a főszerepet a Békás-tó partján, ugyanis augusztus 5-én megkezdődik a négy napos Debreceni Bor-és Jazznapok, Magyarország 3. legnagyobb boros rendezvénye és a résztvevő művészek számát tekintve pedig a legnagyobb dzsesszfesztiválja. Érdemes előre megvenni, online úton (boresjazz.jegy.hu), a napi jegyeket, vagy bérletet, mert így sokkal kényelmesebben juthatunk be a rendezvényre! A Debreceni Bor-és Jazznapok kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható.

Maloschik Róbert, a rendezvény művészeti tanácsadója, a jazzma.hu főszerkesztője elmondta, hogy Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő hazai dzsesszfesztiváljának koncertjei a Békás-tó környékén, négy különböző színpadon lesznek. A négy dzsessz-színpadon 61 koncert, összesen 286 magyar dzsessz-zenész szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Ezt azt jelenti, hogy soha ennyi dzsessz muzsikus nem játszott még egy fesztiválon, mint a Debreceni Bor-és Jazznapokon

- hangsúlyozta Puskás István, Debrecen alpolgármestere.

A városvezető azt is bejelentette, hogy ennek apropóján szeretnének bekerülni a Magyar Rekordok adatbázisába, ezért a kísérletet a Magyar Rekord Egyesület fogja hitelesíteni. A magyar jazz legjobb előadóművészei és a kitűnő magyar borok garantálják azt, hogy a Bor-és Jazznapokat évről-évre a debreceni kulturális élet egyik legfontosabb eseményeként tartják számon.

Az érdeklődők 4 napon keresztül több mint félszáz magyar pincészet mintegy négyszáz borát kóstolhatják meg, valamint lehetőség nyílik az idei Debrecen Város Borait bemutató exkluzív borbemutatókon is részt venni, melyeken hatféle bor kóstolható meg az adott borászattól. A kóstolókat Kovács Pál, a Borászok Barátja vezeti az adott pincészetek borászai, tulajdonosai közreműködésében.

Az ország legnagyobb gasztrodzsessz programsorozatán 4 napon keresztül több mint félszáz magyar pincészet mintegy négyszáz bort kínál, illetve 286 magyar dzsesszmuzsikus 61 dzsesszformációban 4 színpadon gondoskodik a jó hangulatról. Exkluzív borkóstolók keretében megkóstolhatjuk Debrecen Város Borait, illetve a nyertes pincészetek borászaival is találkozhatunk. (védettségi igazolvány kötelező) Az előző évtizedek két talán legizgalmasabb nyári szabadtéri programjának fúziója, a Debreceni Bor-és Jazznapok osztatlan közönségsikert arat Debrecenben. A Nagyerdő megújult környezetében, a Békás-tó partján született újjá a legrégebbi folyamatosan működő hazai dzsesszfesztivál, (az első 1972-ben volt) és a Borkarnevál (az első 2000-ben volt) együttes megrendezéséből a Debreceni Bor-és Jazznapok, amely 2015 óta a hazai gasztrokulturális programkínálat élvonalát képviseli.

A Debreceni Bor- és Jazznapok gasztrokulturális rendezvény a Magyar Fesztiválszövetség által működtetett Magyar Fesztiválregisztrációs és Minősítési Rendszerben elnyerte a „Kiváló Minősítésű Fesztivál” címet (2019-ben), illetve megkapta (2017-ben) az egyik legkomolyabb európai fesztiválminősítő szervezet, az Európai Fesztiválszövetségtől az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) minősített fesztiválja címet.

Bérlet és jegyárak alakulása

  • Bérlet 4 napra (18 éves kortól): 5.900 Ft
  • Napi jegyárak 12 éves kortól:
  • augusztus 5. (csütörtök): 1.500 Ft,
  • augusztus 6. (péntek): 2.500 Ft,
  • augusztus 7. (szombat): 2.500 Ft,
  • augusztus 8. (vasárnap): 1.500 Ft
  • Online jegyvásárlás: boresjazz.jegy.hu

Programok

  • augusztus 5., csütörtök: 19.00 óra Holdvölgy Birtok, Tokaji Borrégió; képviseli: Jójárt Gergő borász, tulajdonos
  • augusztus 6., péntek: 17.00 óra Mészáros Borház, Szekszárdi Borrégió; képviseli: Mészáros Péter borász, tulajdonos; 19.00 óra Vesztergombi Pincészet, Szekszárdi Borrégió; képviseli: Vesztergombi Csaba borász, tulajdonos
  • augusztus 7., szombat: 17.00 óra Thummerer Pincészet, Egri Borrégió; képviseli: Paulai Polett tulajdonos; 19.00 óra Dobosi Pincészet, Balaton-felvidéki Borrégió; képviseli: Dobosi Dániel és Ilona tulajdonos
  • augusztus 8., vasárnap: 17.00 óra Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tokaji Borrégió; Sulyok Balázs borász

A kóstolók moderátora Kovács Pál, Debreceni Borozó felelős lapkiadója, a Borászok Barátja 2019 díj nyertese. Belépőjegy: alkalmanként 3.000 Ft/fő.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

dzsessz

zene

bor

borfesztivál

dzsessznapok

debreceni nagyerdő

nyár

fesztivál

debrecen

hajdú-bihar megye