Túrázni mennél az államalapítás ünnepén? Ezt az útvonalat ne hagyd ki

HelloVidék   
  Megosztom
Túrázni mennél az államalapítás ünnepén? Ezt az útvonalat ne hagyd ki

Hazánk első élettelen természeti értékek védelmében létrejött nemzeti parkja augusztusban is várja az aktív kikapcsolódásra vágyó látogatóit. Az Aggteleki-karszt 1995-ben került fel az UNESCO Világörökség listájára, területén mintegy 300 barlang található.

Ezek között lelhető fel hazánk legismertebb, az ország második leghosszabb barlangja, a Baradla-barlang. A cseppkőképződményekben gazdag, több mint 30 km hosszú, határon is átnyúló barlang területén Naplemente túrán gyönyörködhetnek a látványban hétvégén a kirándulók. A nappali forróság után enyhébb időben, a lenyugvó nap fényeiben csodálhatják meg az Aggtelek környéki tájat, illetve megismerkedhetnek történetével és élővilágával az érdeklődők. Az út végén egy több mint 50 méter magas sziklafal tetejéről van lehetőség megtekinteni a naplementét.

A madarak szerelmeseit augusztus közepétől egészen október végéig várja a Bódva-völgyi Madárgyűrűző Állomás, amelynek célja a területen átvonuló madárállományok alakulásának természetvédelmi és tudományos célú nyomon követése. Az érdeklődők a program szakmai vezetői mellé jelentkezhetnek önkéntesnek, hogy a madarak befogásában és kezelésében segédkezzenek. A programok között szerepel madárgyűrűzés, madárfigyelés, madárhatározás, madártani és természetvédelmi, illetve botanikai és zoológiai ismeretszerzés. Előzetes szakmai tapasztalatra nincs szükség, hiszen minden jelentkező megfelelő tájékoztatást és gyakorlati képzést kap a helyszínen.

A 'Nyárbúcsúztató a Kincskereső ösvényen' eseményen az augusztus 20-i hétvégén kedvezményes áron vehetnek részt az érdeklődők. A Kincskereső ösvényt 2016-ban szakmai zsűri döntése alapján megválasztották az ország legjobb ökoturisztikai tanösvényének. A hat rejtőzködő állomás megtalálásában kék tojással dekorált jelzőoszlopok és a matricagyűjtőn található térkép és útmutató segítik a résztvevőket. A gyerekek számára is kiváló program, hiszen az állomáson található táblákon sok színes fotó található, amelyekhez természetes alapanyagú, interaktív játékok kapcsolódnak. A kincskeresésről visszatérve a betelt matricagyűjtőket bemutatva ajándékot is kapnak az érdeklődők.

A Rudabányai-hegység északi részének igazi különlegessége a helyenként szurdokszerű Telekes-völgy, amely szintén augusztus 20-án várja túrázásra látogatóit. A Keringő-bércről a völgybe ereszkedve több mint 200 millió éves triász mészkövek közé érkeznek a kirándulók, amelyekben a patak bevágódásával számos kisebb barlangüreg nyílt meg. A patak vízhozama ingadozó, egy medernyelővel is rendelkezik, ezért a középső szakaszon ritkán van víz. A meredek, sziklás, mohától zöldellő völgyfal ámulatba ejtő. Az Ördög-gát sziklaszorosát az egykori patakmederben, a Keringőben megkerülve van lehetőség továbbhaladni az Ördög-gát-lyuk kettős bejárata felé. Az Ördög-gát-lyukban az 1930-as években végzett ásatások során neolitikus, késő bronzkori és kora vaskori leletek is előkerültek.

A programokról bővebb információ az Aggteleki Nemzeti Park honlapján érhető el.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nemzeti park

aggteleki nemzeti park

aggteleki-karszt

unesco világörökség

barlang