Fergeteges fesztivál vár Szegeden: világsztárokat vonultat fel az idei SZIN

HelloVidék   
  Megosztom
Fergeteges fesztivál vár Szegeden: világsztárokat vonultat fel az idei SZIN

Az idén 55. születésnapját ünneplő Szegedi Ifjúsági Napok színpadain a korábban bejelentett Timmy Trumpet és Lukas Graham mellett a többszörös Glamour, MTV Music Award, valamint Spotify díjas Rita Ora és a világ TOP100 legjobb DJ-je közül a 4. helyezett, Alok is Szegeden zárja a nyarat - írták a szervezők közleményükben.

A világsztár énekes, Rita Ora január végén jelentette meg legújabb, You Only Love Me című dalát. Az új sláger megtekintőinek száma már több mint 4 millió felett van, de várhatóan a sikert egy új lemez is követi majd. A fergeteges hangulatú koncerjeiről ismert angol popsztár – hazai közönségnek most elsőként – valószínűleg már ebből is válogat majd.

És ahogyan Rita Orát, úgy reméljük Alok zenéit sem kell bemutatni nektek! Ő egy igazi szupersztár: a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül előkelő, 4. helyen szerepel, 70 millió közösségi médiakövetővel szintén a nemzetközi elektronikus zenei szcéna élbolyába tartozik

- írták a szervezők.

Így a világ legmenőbb DJ csapatából kettő, és két, slágerlistákat vezető zenekar már biztosan érkezik Szegedre

- tették hozzá.

És jönnek természetesen a hazai kedvenceitek is: Azahriah, Beton.Hofi, BSW, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Curtis, Dzsúdló, Follow The Flow, Halott Pénz, Honeybeast, Krúbi, Majka, Manuel, Margaret Island, Necc party, Pogány Induló, Punnany Massif, Quimby, T.Danny, Tits Gang, Valmar és a Wellhello… és még sokan mások!

Mivel tudjuk, hogy izgatottan vártátok ezeket a fellépőket, és szeretnétek megtervezni az augusztus végi élményeket, így úgy döntöttünk, idén minden eddiginél hamarabb, már most elérhető lesz a napi bontás is! Így könnyen kiválaszthatjátok, melyik lesz számotokra a legSZINesebb nap! Természetesen ehhez jövünk a napijegyek áraival is – de azért megsúgjuk, még mindig a bérlet éri meg legjobban

- emelték ki a rendezvény szervezői.

Limitált számban elérhető jegyek:

  • Szerda, Csütörtök napijegy: 15.555 Ft
  • Péntek, Szombat napijegy: 17.555 Ft
  • …és a 4 napos fesztiválbérlet: 39. 555 Ft

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szegedi ifjúsági napok

szin

fesztivál

szeged

nyári fesztivál