Ide érdemes most kirándulni: több ezer nárcisz virágzik a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

MTI   
  Megosztom
Ide érdemes most kirándulni: több ezer nárcisz virágzik a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

Tavaly ősszel összesen húszezer nárciszhagymát ültettek el az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK) tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert munkatársai a kert több pontján, így összesen közel félszáz fajta virágban gyönyörködhetnek a látogatók idén tavasszal.

Mint az ELKH szerdai közleményében írták, a korábban soha nem látott változatosságú és tömegű nárcisz nyílása a tulipánok, kockásliliomok, jácintok és más ritka hagymás-gumós növények mellett egyedi színt és illatot nyújt az ébredező tavaszi kertnek.

A vadon élő nárciszok eredetileg a Földközi-tenger mellékén honosak, a termékeny, jó vízelvezetésű talajt és a napos vagy félárnyékos fekvést kedvelik, ennek megfelelő részeket választottunk számukra. Virágukat hat lepellevél alkotja, középen egy jellegzetes, többé-kevésbé forrt melléklepellel. Illatuk, szép formájuk és a fehértől a narancsszínűig széles palettán változó színük miatt az ókor óta szívesen ültetik őket a kertekbe

- magyarázza a közleményben Lunk Gergely, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert főkertésze.

A közlemény szerint az egymással könnyen keresztezhető nárciszok kedveltek a növénynemesítők körében, ma már számtalan szebbnél szebb kertészeti fajtájuk ismert. A közkedvelt fajták leggyakoribb szülőfaja a csupros nárcisz (Narcissus pseudonarcissus), magányosan fejlődő virágának külső leple kénsárga, nagy, tölcséres mellékleple aranysárga.

A kis koronájú nárciszfajták egyik szülőfaja a később virágzó fehér nárcisz (Narcissus poeticus), rendkívül illatos virágainak külső leple fehér, a belső, sárgás melléklepel jóval rövidebb. Alfaja, a csillagos nárcisz Magyarországon is őshonos, védett növény, Délnyugat-Dunántúl és Erdély üde rétjein él. Erdélyben olyan hangzatos népi elnevezései ismertek, mint a havadi, a kápolna vagy a kódisláb. Szépségéről már az ókori szerzők is írtak, újabb virágkorát pedig a XVI. században, a kolostorkertek közkedvelt virágaként élte. Jelentősége később a sok pompás nárciszfajta mellett csökkent, azonban nemes, elegáns szépségével máig hódít a kertrajongók körében.

Mint írták, a sok ezer szebbnél szebb fajta és hibrid áttekintése nem könnyű feladat. A legelterjedtebb az angliai Királyi Kertészeti Társaság (Royal Horticultural Society, RHS) egységes osztályozási rendszere, amely a nárciszokat származásuk, valamint virágaik formája és szerkezete alapján 12 csoportba sorolja. A legrobusztusabb, leglátványosabb fajták az úgynevezett csupros vagy trombitás nárciszok, melyek mellékleple legalább olyan hosszú, mint lepelleveleik. A kisebb, kecses termetű, változatos virágú, vadon élő fajok külön csoportba tartoznak.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vácrátót

arborétum

vácrátóti botanikuskert

nárcisz

kirándulás