A zirci lány őrületes kapása: 80 kilós, kétméteres ragadozóhal akadt a horgára + Videó
Tíz éve kezdett el horgászni Gombás Petra, az ok nála ugyanaz, mint a legtöbbek esetében: kihívást, egyben megnyugvást okozó kikapcsolódás jelent neki – írja a veol.hu.
Két és fél napot várt rá, éjszakai sötétben fél órát fárasztotta a hatalmas halat Gombás Petra, míg ki tudta fogni - számolt be róla a Veol.
Ahogy írják, tíz éve kezdett el horgászattal foglalkozni Gombás Petra, az oka nála ugyanaz, mint a legtöbbek esetében: kihívást, egyben megnyugvást okozó kikapcsolódás jelent neki.
Másfajta életérzés az ott a víz partján
– fogalmazott, amikor beszéltünk vele legújabb eredménye kapcsán.
Cseszneki származású, zirci horgásztól a lap szintén megtudta, hogy először pontyozott, és amikor a pergetés már jól ment, viszonylag hamar a ragadozókra váltott. Harcsát fogni elmondása szerint nehezebb, mert nem békés hal, élőhalas csalival kell rá pecázni, több idő kivárni, míg horogra akad, kifárasztani ugyancsak tovább tart.
Íme, videón is a nagy kapás:
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)