Művészeti fesztivált rendeznek a vidéki városban: kiderült, kik lesznek a fellépők

HelloVidék   
  Megosztom
Művészeti fesztivált rendeznek a vidéki városban: kiderült, kik lesznek a fellépők

 KozArt Művészeti Sokadalom címmel tartanak fesztivált a Kozárdon június végén.

A KozArt Művészeti Sokadalom elnevezésű rendezvényt Svantek Anna, a Magyar Állami Operaház hegedűművésze, autodidakta festő álmodta meg, aki két éve költözött a településre - írja a nool.hu.

Egy olyan közösségi teret szerettem volna létre hozni, ahol bárki szabadjára engedheti kreativitását és közelebb kerülhet a természethez, valamint más művészekkel is találkozhatnak a résztvevők és tapasztalatot cserélhetnek egymással egy finom bor mellett, zene kíséretében. Akár egy pokrócon ülve is élvezhetjük a művészeti rendezvény hangulatát a természet lágy ölén

– közölte a hegedűművész.

Hozzátette: a rendezvénynek a birtoka és a falu több pontja ad majd otthont, ahol koncertekkel, gyerekprogramokkal, kézműves vásárral várják az érdeklődőket. Emellett felsorakoznak borászok, de lesznek workshopok, jóga és a palóc gasztronómiával is megismerkedhetnek majd a látogatók.

A rendezvényen fellép egyebek mellett Szirtes Edina Mókus és Rohmann Ditta csellóművészek, a Magyar Állami Operaház művészei, Miskolczi Anita csellőművész, Onczay Zoltán csellóművész, a Trio Flauticello, de a Sturcz Quartett és még sokan mások is.

Az érdeklődők megtekinthetik majd Bottyán Marianna festőművész és tanítványai nyitott műhelyébe, de a környékbeli festőművészek és iparművészek nyitott udvarába is. Emellett Kudász Gábor Arion fotográfus alkotásaiból nyílik kiállítás. Lesz továbbá festőtábor, irodalomterápia, mozgás, zenei kurzosok, valamint kerekasztal beszélgetések is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

fesztivál

művészet

program