Készül az élményút az egykori dorogi homokvasút vonalán: ezzel várják a kiránduló családokat

MTI   
  Megosztom
Készül az élményút az egykori dorogi homokvasút vonalán: ezzel várják a kiránduló családokat

Élményutat alakítanak ki a Dorogi-szénmedence egykori bányáiba tömedékanyagnak homokot szállító kisvasút 40 kilométeres nyomvonalán, az érintett hat település önkormányzatának együttműködésével - közölte Komárom-Esztergom vármegye közgyűlésének elnöke az MTI-vel.

Popovics György tájékoztatása szerint a túrázók és a kerékpárosok igényeinek megfelelően járhatóvá teszik és kitáblázzák a sínek helyén vezető útvonalat, valamint vízvételi helyet és tisztálkodást lehetővé tévő pihenőket alakítanak ki, csaknem 500 millió forint ráfordításával.

A természeti és ipartörténeti élményutat a Dorog-Csolnok-Tokod-Mogyorósbánya-Bajót-Péliföldszentkereszt alapútvonalon, és az arról leágazó Annavölgy-Sárisáp szakaszon hozzák létre a Gerecse Natúrpark keleti oldalán. A létesítmény kapcsolódik a térség létező és folyamatban lévő turisztikai fejlesztéseihez, valamint az Euro-Velo VI. nemzetközi kerékpárút hálózathoz és az országos túraútvonal hálózatokhoz - ismertette a vármegyei közgyűlés elnöke.

A dorogi homokvasút 1922-től 1988-ig üzemelt

Az egyenáramú, felsővezetékes, keskeny nyomtávú vasúton több millió köbméter homokot szállítottak a szénmedence felhagyott vágatainak tömedékelésére. A homokkitermelésnek köszönhető többek között az Esztergom-kertvárosi Palatinus-tó kialakulása. A több évtizeden át működő, villamosított gazdasági vasútból a töltéseken kívül mára csak néhány tárgyi emlék, dokumentum maradt fent, a síneket és az ipartörténeti emléket képviselő Ganz mozdonyokat ócskavasnak darabolták szét.

A homokvasút indulásának századik évfordulóján Csolnokon emléktáblát avattak, hagyományőrző helyiek egy jelvényszerző nyomvonalbejáró túrát alakítottak ki, valamint a megtalált romok alapján önkéntesekkel megkezdték egy állomásépület rekonstrukcióját.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

dorog

élmény

szórakozás

vonatozás

kirándulás

beruházás