Különleges karnevállal készül a vidéki város: ezt kár lenne kihagyni

MTI   
  Megosztom
Különleges karnevállal készül a vidéki város: ezt kár lenne kihagyni

Nyolc kiemelt és 22 kísérő helyszínen 388 programelemet felkínálva rendezik meg idén augusztus 22-25. között a XXIII. Savaria Történelmi Karnevált - közölték keddi szombathelyi sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Nemény András, Szombathely polgármestere az egyik fő karneváli helyszínen, a Történelmi Témaparkban tartott eseményen úgy fogalmazott: a karnevál igazi közösségi élmény, amelyet a városban élő közösségek hoznak létre, összefognak egymással a helyi civil szervezetek, a különböző cégek, az egyházak, és természetesen részt vállal a szervezésben a város önkormányzata is.

Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a főtéri Fórum színpadon idén a sztárfellépők a Punnay Massif, az Európa Kiadó és az Irie Maffia lesznek.

A karnevál csúcspontja idén is a pénteken és szombaton este hét órakor kezdődő jelmezes fáklyás felvonulás lesz, amely Savaria, Szombathely történelmének főbb állomásait, meghatározó eseményeit idézi fel több száz jelmezes résztvevővel.

Kiemelte, hogy a Történelmi Témapark ismét az ott állomásozó római légiók összecsapásaitól lesz hangos, csütörtök este a sokak által kedvelt tüzes játék kínál látványosságot, de gasztronómiai és zenei élményekkel is várja az érdeklődőket a Borok utcája és a Sörtér, kinyit a Művészetek utcája, a Folk udvar, a Zsinagóga udvar és hastánc-bemutatókat tartanak a Keleti udvarban. Gyermekprogramokkal várják a családokat a Kalandvárban és a Gayer-parkban, amely esténként Thália kertjévé alakul át, ahol felnőtteknek szóló kamaraszínházi előadások lesznek.

Sosztarits Ottó, az Iseum Savariense igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Iseumban az Ízisz-kultuszhoz kapcsolódó szertartások megismerésén túl sétát lehet tenni a kertben és az állandó kiállításban az ókori istenek kedves gyümölcsei között. A tárlatvezetés után gyümölcsökből készült ételekből tartanak kóstolót.

M. Kapornaki Rita, a Weöres Sándor Színház művészeti titkára beszámolt arról, hogy a Karneválszínház előadásait ebben az évben is a vármegyeháza udvarán tartják, a nézőket Szórakoztató Szupergála címmel invitálják történelmi utazásra, amelyben a legtöbb szó a múltról esik majd, de foglalkoznak benne a jelennel, sőt a város jövőjével is.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

karnevál

szombathely

program