Turizmus újratöltve: megvan a megoldás a szállodaipar fehérítésére

MTI   
  Megosztom
Turizmus újratöltve: megvan a megoldás a szállodaipar fehérítésére

Intenzív egyeztetések zajlanak a kormányzattal a szállodai szobakiadás áfakulcsának módosításáról, a csökkentés az ágazat fehérítéséhez és Magyarország regionális versenyképességének növekedéséhez járulhat hozzá - mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke a szervezet jubileumi, 50. évfordulóját ünneplő közgyűlésén csütörtökön Budapesten.

A szövetség szándékai szerint az áfa módosítása egy komplex intézkedési csomag részeként együtt járna majd a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltatási Központ bevezetésével. Az áfamódosításra reális dátumnak 2020 év elejét nevezte.

Az elmúlt időszak sikere az a pénzügyminisztériumi állásfoglalás, ami a vidéki szállodák félpanziós csomagjaiban az áfaszabályok alkalmazását tisztázta. Vizsgálják, hogy a cafeteria szabályok változása hogyan hat a SZÉP-kártya felhasználására - mondta Könnyid László.

A legerősebb lobbiszervezetként szorosan együttműködnek a Magyar Turisztikai Ügynökséggel az iparági jogszabályok kidolgozásában is, a legutóbbi a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltatási Központ 2019-ben tervezett bevezetése. Számos projektben dolgoznak közösen, így az Év szállodája pályázaton, vagy az új, családbarát szállodai minősítés kialakításán.

A turizmus növekedése az első 10 hónap adatai alapján tovább folytatódik idén és 2019-ben is, a magyar turizmus 2018-ban rekordévet zárhat az erős belföldi és külföldi kereslet növekedésével - hangsúlyozta Flesch Tamás, a szervezet alelnöke.

Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója azt mondta, hogy minden idők legeredményesebb éve lesz a turizmusban az idei, január-szeptemberben kétszámjegyű bevétel növekedést értek el. A stratégiai cél, hogy a vendégéjszakák száma 2030-ra elérje az 50 milliót. A turisztikai adatszolgáltató központ 2019-es bevezetéséről azt mondta: ahhoz, hogy az áfacsökkentést biztonsággal végre lehessen hajtani, szükséges az ágazat további fehérítése. A rendszerre Horvátország volt a példa, ahol naprakész szállodai statisztikai adatok vannak - mondta, hozzátéve: a minden szolgáltatóra kiterjedő adatszolgáltatás célja a mérhető teljesítmény és a szektor fehérítése, jelenleg nincs naprakész információs adatbázis.

Niklai Ákos, a MSZÉSZ tiszteletbeli elnöke, a HOTREC (az EU tagországai szálloda, éttermi, és kávéházi szövetségeinek konföderációja) alelnöke elmondta: a szállodai szolgáltatások jelentős fejlődésen mentek keresztül a szervezet megalakulása óta eltelt 50. évben, amely alkalomból a szervezet történetét bemutató kiállítás nyílt a szakmai közönségnek.

Annak idején 18 taggal alakultak meg, mára 450 tagszállodával rendelkeznek, 7 szállodavállalat tagja a szervezetnek, továbbá 35 étterem, 17 oktatási intézmény, és 116 társult tag. A jövő feladatai közé sorolta, hogy a szakma imázsának javításával jelentősen hozzájárulhatnak a munkaerő megtartásához.

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke szerint a turizmusfejlesztési stratégia céljainak eléréséhez elhivatott szakemberekre, visszahívó vendégszeretetre van szükség, amihez vonzó pályakép, új középvezetői réteg is kell. Az egy éve alakult turisztikai szövetséghez eddig 35 ágazati szervezet csatlakozott.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

áfa

turisztika

szálloda