Ilyen sétány sem volt még Magyarországon: Amerikából jött az ötlet

HelloVidék   
  Megosztom
Ilyen sétány sem volt még Magyarországon: Amerikából jött az ötlet

Október negyedikén Egerben létrejött az ország első Csillagok Sétánya, melyet bár amerikai mintára, de attól eltérő kialakítással, és merőben más szellemi koncepcióval indított útjára az Eger Sikeréért Egyesült (ESE). Az első csillagot októberben Kovács Kati művészet kategóriában kapta, amit novemberben követett a második csillag, melyet egyszerre négy olimpiai bajnok vízilabdás nyert el sport kategóriában. A nagyszabású vállalkozás ötletéről, annak megvalósulásáról, valamint a jövőbeli avatásokról Honfi Gáborral, az ESE elnökével beszélgettünk.

60 éve már, hogy a Los Angelesbe látogatók végigsétálhatnak a város mára ikonikussá vált látványosságán, a hírességek sétányán (Hollywood Walk of Fame). A napjainkban több mint 2 600 ötágú csillagot számláló járdaburkolat-tenger évente több millió turistát vonz, akik nem győzik befotózni magukat kedvenceik lenyomatával.

A csillagok sétányán való grasszálásért idén októbertől kezdve azonban nem kell senkinek Los Angelesig repülnie, a Bükk lábánál fekvő történelmi kisvárosban, Egerben ugyanis gondoltak egyet, és amerikai példára megalkották saját sétányukat.

A mi dolgunk az, hogy ismertté tegyük azokat, akik Egert ismertté tették

- foglalta össze missziójuk lényegét Honfi Gábor, az Eger Sikeréért Egyesült (ESE) elnöke a Hello Vidéknek. Az elnök azt is elmondta lapunknak, hogy bár az amerikai látványosság volt vállalkozásuk mintája, véleménye szerint mívességében szebb végeredményt tudtak létrehozni, mint a tengeren túli eredeti. „Persze ez nem verseny” – tette hozzá az ESE elnöke.

Az Egri Csillagok Sétányán szereplő emlékcsillagokat négy kategóriában ítélik oda, melyek a következők: művészet, sport, tudomány, valamint az „Egerért”. Utóbbiról Honfi Gábor elmondta, bárki olyan közéleti személy megkaphatja, aki sokat tett a városért, legyen szó polgármesterről vagy tanárról. A jelöléstől azonban hosszú út vezet a tényleges megvalósulásig.

Jelölést ugyanis bárki bárkire szabadon leadhat, ezt követően azonban az ESE elnöksége teszi meg végleges javaslatát Eger város Városkép Bizottságának, ami az ő jóváhagyásukkal kerülhet a városi közgyűlés asztalára. És végül a közgyűlés dönt a bronzcsillag márványkeretbe foglalásáról.

Csillagok a járdaburkolaton

Az egy évvel ezelőtt megszületett egri ötletből idén ősszel vált kézzel fogható valóság, október negyedikén avatták ugyanis az első csillagot, amit Kovács Kati kapott művészet kategóriában. A második avatásra sem kellett sokat várni, erre ugyanis november 15-én került sor. Utóbbi keretein belül négy olimpiai bajnok vízilabdázó kapott csillagot, név szerint Pócsik Dénes (posztumusz), Madaras Norbert, Szécsi Zoltán és Biros Péter, sport kategóriában.

Az avatásokról érdemes tudni, hogy meghatározott forgatókönyv szerint, évente csupán két csillag ítélhető oda és valósítható meg. Azaz egy öt éves önkormányzati ciklus alatt mindösszesen tíz darab. Az Egri Csillagok Sétánya Eger belvárosában, az Érsek utcában található, és a tervek szerint a kétszáz méteres utcaszakaszon hat méterenként fektetnek le egy csillagot.

Mindezzel kapcsolatban Honfi Gábor azt is elmondta, hogy bár egyelőre az utca egyik oldalára szól a csillagok telepítése, ha a jövőben igény lesz rá, a csillagok megalkotása folytatódhat az utca másik oldalán is. Attól tehát senkinek sem kell tartania, hogy hamar betelik majd a hely.

Annak pedig, aki egy avatást is szeretne élőben megnézni, 2019 tavaszáig várnia kell, akkor kerül letételre ugyanis a harmadik csillag, amit majd 2019 őszén követ a negyedik. Bár a mindig éppen esedékes csillagot nagy titkolózás övezi, Honfi Gábor lapunknak elmondta, a jelölések egyáltalán nem titkosak, és forró névnek számít manapság Törőcsik Mari vagy éppen olimpiai birkózónk Sike András is. De persze további vízilabdások is ott vannak a kalapban.

A leendő átadásokkal kapcsolatban azt is fontos megjegyezni, hogy míg az eddigieket csütörtökönként kora délután tartották, addig a jövőben már biztosan szombatonként 10:30-kor lesznek az avatások, melyeket nyilvános fogadás kísér.

És akkor maga a sétány:

JÓL JÖNNE MOST 500 EZER FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Amennyiben 500 ezer forintot igényelnél, 36 hónapos futamidővel, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 10 058 forintos törlesztőrészlettel a CIB Bank nyújtja (THM 7,62 %), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 11 591 forintos törlesztőt (THM 13,25 %) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

eger

csillagok sétánya

kovács kati

honfi gábor

heves

heves megye

sport

tudomány

művészet

egri csillagok