Rendőrség: előzetes bejelentés nélkül is törvényesnek számít a sebességellenőrzés

MTI   
  Megosztom
Rendőrség: előzetes bejelentés nélkül is törvényesnek számít a sebességellenőrzés

A rendőrség nem jár el törvénytelenül, amikor nem közli előre a közúti sebességellenőrzések helyét és idejét - jelentette ki Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője hétfőn Budapesten.

Óberling József azután tartott sajtótájékoztatót, hogy több hírportál azt írta: az országos főkapitány erre vonatkozó utasítása jogszabálysértő. A rendőrségi törvény ugyanis előírja, hogy előzetesen nyilvánosságra kell hozni a megfigyelt területre vonatkozó adatokat - érveltek.

A főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy az ORFK tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítják a sebességellenőrzéseket; nem fogják például közzétenni a mérések tervezett helyszínét, és "civil" járművekkel is ellenőriznek. A törvény feljogosítja arra a rendőrséget, hogy intézkedéseiről hang- és képfelvételt készítsen, ezt pedig nem kötelessége sem előre bejelenteni, sem táblákkal figyelmeztetni rá. Tavaly az év első nyolc hónapjában harminccal többen haltak meg az utakon, mint 2017 azonos időszakában, emlékeztetett a főosztályvezető.

A 2018 egészére vonatkozó előzetes adatok viszont azt mutatják, hogy helyes volt a szeptemberben bejelentett szigorítás, mert az év egészét tekintve 2017-hez képest már nem nőtt a halálos áldozatok száma, mondta Óberling József.

Címlapi kép: MTI/Donka Ferenc

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rendőrség

közlekedés

sebességmérés