Észak-alföldi gyógyfürdőkalauz: mondd meg, mi fáj, eláruljuk, hova menj!

HelloVidék   
  Megosztom
Észak-alföldi gyógyfürdőkalauz: mondd meg, mi fáj, eláruljuk, hova menj!

Bár nekünk természetes, hogy ezernyi fürdőhely közül válogathatunk, más országokban közel sincs ilyen bőséges kínálat. A hazai turizmust nagyon megdobta a fürdőhelyek fellendülése: a nyári forróságban inkább az élményfürdők, a hűvösebb hónapokban pedig a termál- és gyógyfürdők a népszerűbbek. Ezek a fürdőhelyek nemcsak a szabadidő eltöltésére alkalmasak, hanem az egészségügyi hatásuk is kedvező. A HelloVidék összeszedte az ország összes gyógyfürdőjét, sorozatunk ötödik részében pedig az észak-alföldi régióban található vizek gyógyhatását ismertetjük.

Magyarország nagyon gazdag gyógy- és termálvizekben, az ország területének mintegy háromnegyed része alatt található gyógyhatású forrás vagy termálvíz. Az országban található 150 meleg vizes gyógyfürdő európai viszonylatban is kiemelkedőnek számít, de emellett még olyan egyedülálló természeti csodákkal is büszkélkedhetünk, mint a Hévízi-tó vagy a miskolctapolcai barlangfürdő.

A kedvező adottságok miatt hazánk gyógyvizei turisztikai szempontból is jelentősek: a fürdőink folyamatosan látogatottsági rekordokat döntögetnek, és a kiterjesztett wellness-szolgáltatásoknak köszönhetően nemigen beszélhetünk már szezonokról. Bár nyáron az élményfürdők, télen a termál- és gyógyfürdők kerülnek előtérbe, ezek a fürdők nemcsak szabadidő-eltöltésre alkalmasak, hanem az egészségügyi hatásuk is jelentős.

A HelloVidék összegyűjtötte az ország összes gyógyfürdőjét, sorozatunk első részében Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyék gyógyforrásait térképeztük fel, a második részben pedig Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Pest megye, a harmadik részben Baranya, Somogy és Tolna megyé, a negyedik részben pedig Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyék gyógyvizeit szedtünk össze. Ha ez még nem lenne elég, most Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék gyógyfürdőit szedtük egy kupacba!

Cserkeszőlői Fürdő és Gyógyászati Központ

A fürdőnek kilenc kútja van, melyekből alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, literenként 3659 mg összes oldottásványianyagot tartalmazó gyógyvizet kap. A víz jótékony hatásainak köszönhetően nagyon eredményesen gyógyíthatók a krónikus mozgásszervi és reumatikus betegségek, valamint a nőgyógyászati bántalmak is. Ivókúraként is alkalmazható heveny és idült gyomor-, bél- és epebetegségek, valamint légzőszervi hurutok kezelésére.

A cserkeszőlői gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • ekcéma
  • pikkelysömör
  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • bélhurut
  • epehólyag hurut
  • gyomorhurut
  • légzőszervi betegségek
  • asztma
  • mozgásszervi betegségek
  • csontritkulás
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • gerincbántalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • meddőség
  • nőgyógyászati gyulladások
  • nőgyógyászati műtétek utókezelése

Aquaticum (Debrecen)

A fürdőben található alkáli-kloridos, nátrium-hidrogénkarbonátos, jelentős metabórsav tartalommal bíró gyógyvíz teljes oldottásványianyag-tartalma literenként 6134 mg.

A debreceni gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • idegrendszeri betegségek
  • idegfájdalmak
  • isiász
  • mozgásszervi betegségek
  • Bechterew-kór
  • bénulás utókezelése
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • lágyrész-reumatizmus
  • porckorongsérv
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • idült nőgyógyászati betegségek
  • szív és érrendszeri betegségek
  • érszűkület
  • keringési zavarok

Hungarospa (Hajdúszoboszló)

A jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas, de az idült mozgásszervi betegségek, kopásos, degeneratív betegségek esetében is jelentős javulást eredményez. A fürdőkúra hatása sebészeti, idegi, bőrgyógyászati eredetű megbetegedések (ekcéma, pikkelysömör) kezelése során is észlelhető. Ortopédiai műtétek utókezelésében, agyvérzés utáni állapot, Heine medin kór után kialakult bénulás, idült idegfájdalmak és ideggyulladások kezelésében is alkalmazható. A szoboszlói víz jó hatású nőgyógyászati gyulladások és meddőség esetén is.

1925-ben Hajdúszoboszlón mélyfúrás következtében a földből 1091 méter mélységből 75°C-os termálvíz tört elő. Mára 14 fúrt kútjából napi 2300 köbméter vizet kap a fürdő. A szoboszlói jódos-brómos-konyhasós-hidrogénkarbonátos hévíz összes oldottásványianyag tartalma literenként 4254 mg.

A 9. számú kút vizét palackozzák, Pávai Vajna ásványvíz néven. Az ivókúraként is használható vizet emésztőszervi panaszokra és meddőség ellen ajánlják.

A hajdúszoboszlói gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • ekcéma
  • idült bőrbetegségek
  • pikkelysömör
  • idegrendszeri betegségek
  • idegfájdalmak
  • ideggyulladások
  • lumbágó
  • mozgásszervi betegségek
  • Bechterew-kór
  • bénulás utókezelése
  • csonttörések utókezelése
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • izomfájdalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • idült nőgyógyászati betegségek
  • meddőség
  • szív és érrendszeri betegségek
  • érszűkület

Bocskai Strand- és Gyógyfürdő (Hajdúböszörmény)

Az 52 Celsius fokos Bocskai Gyógyvíz nátrium-kloridos, brómos, jódos, fluoridos gyógyvíz, amelynek összes oldottásványianyag-tartalma literenként 4605 mg. Mozgásszervi megbetegedések, nőgyógyászati panaszok és pajzsmirigyproblémák esetén ajánlott.

A hajdúböszörményi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • pajzsmirigy betegségek
  • mozgásszervi betegségek
  • izomfájdalmak
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • idült nőgyógyászati gyulladások

Mezőtúri Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda

A gyógymedencét tápláló 36-40 fokos víz gyógyvíz minősítéssel rendelkezik. Az alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvíz jól alkalmazható reumatikus, mozgásszervi, nőgyógyászati megbetegedések utókezelésére. Magas sótartalmának köszönhetően pozitív hatással van bizonyos bőrbántalmakra is. Sok éves tapasztalatok azt mutatják, hogy a gerinc-, csípő- és térdízületi meszesedésben szenvedőknek mozgásszervi rehabilitációra is alkalmas.

A mezőtúri gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • mozgásszervi betegségek
  • idült gyulladásos mozgásszervi betegségek
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi és csontműtétek utáni utókezelés
  • lágyrész-reumatizmus
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • meddőség
  • nőgyógyászati gyulladások
  • nőgyógyászati műtétek utókezelése

Thermal Strand- és Gyógyfürdő (Tiszafüred)

A 47 Celsius fokos, alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvíz összes oldottásványianyag-tartalma literenként 1067 mg.

A tiszafüredi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • idegrendszeri betegségek
  • merevséggel, izomgörccsel járó neurológiai betegségek
  • mozgásszervi betegségek
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • lágyrész-reumatizmus
  • porckorong betegségek okozta panaszok
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • idült nőgyógyászati betegségek

Kabai Városi Gyógyfürdő

A fürdő termálvizét 2002-ben minősítették gyógyvízzé, orvosi szakvélemény alapján mozgásszervi, gerinc, csípő, és ízületi bántalmak kezelésére javasolt. A 47 Celsius fokos víz 707 méter mélyről tör a felszínre. Az alkáli-hidrogénkarbonátos víz, amely jodid-iont, metakovasavat és metabórsavat is tartalmaz, összes oldottásványianyag-tartalma literenként 5226 mg.

A kabai gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • mozgásszervi betegségek
  • gerincbántalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • idült nőgyógyászati betegségek

Fehérgyarmati Gyógyfürdő

A mintegy 1000 méter mélyről érkező 44 Celsius fokos, nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos gyógyvíz kiváló összetételének köszönhetően számos betegség gyógyítására alkalmazható. Főként mozgásszervi megbetegedések, krónikus nőgyógyászati, reumatológiai, ortopédiai panaszok kezelésére javasolják. Ezek mellett segíti a balesetek, csontműtétek utáni rehabilitációt, a csontritkulás és érbetegségek, továbbá egyes neurológiai kórképek gyógyulását.

A fehérgyarmati gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • mozgásszervi betegségek
  • csontritkulás
  • csonttörések utókezelése
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • sérülések utókezelése
  • traumatológiai műtétek utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • idült nőgyógyászati betegségek
  • idült nőgyógyászati gyulladások
  • szív és érrendszeri betegségek
  • érelmeszesedés
  • érszűkület

Aquarius Élményfürdő és Parkfürdő (Nyíregyháza)

Nyíregyháza első hévízkútját 1957-ben fúrták. Az ezt követő tíz évben további három kutat fúrtak a környéken. A helyi 49-50 fokos termálvíz jódot és brómot tartalmaz.

A nyíregyházi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • mozgásszervi betegségek
  • idült gyulladásos mozgásszervi betegségek
  • izomfájdalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi és csontműtétek utáni utókezelés
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • nőgyógyászati gyulladások

Kumánia Gyógy- és Strandfürdő (Kisújszállás)

A fürdőt ellátó, 61-62 Celsius fok hőmérsékletű, két termálkút vizét 2003-ban klinikai vizsgálatokkal gyógyvízzé nyilvánították. A nátrium- és alkáli-hidrogénkarbonátos, kloridos, jódos-brómos víz alkalmas a különböző kopásos gerinc- és ízületi elváltozások kezelésére. Kúraszerű használata csökkenti a gerinc- és ízületi fájdalmakat, javítja a mozgásfunkciókat. Oldja az izmokban és az ízületekben keletkezett görcsös állapotokat, kontraktúrákat.

A kisújszállási gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • pajzsmirigy betegségek
  • idegrendszeri betegségek
  • lumbágó
  • mozgásszervi betegségek
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • gerincbántalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • porckorongsérv
  • traumatológiai műtétek utókezelése

Sárrét Kincse Gyógyfürdő és Strand (Püspökladány)

A település termálvizét 1920-ban tárták fel, amely 1987-ben megkapta a gyógyvíz minősítést. A 44-46 Celsius fokos, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, jódos-brómos gyógyvíz összes oldottásványianyag-tartalma literenként 2590 mg.

A püspökladányi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • bőrgyulladások
  • idegrendszeri betegségek
  • idegfájdalmak
  • mozgásszervi betegségek
  • csonttörések utókezelése
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • izomfájdalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • sérülések utókezelése
  • traumatológiai műtétek utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek, gyulladások
  • szív és érrendszeri betegségek, érszűkület

Akácliget Gyógy- és Strandfürdő (Karcag)

A hévíz egy a fürdő közelében lévő 1497 méter mélységű kútból érkezik, a víz hőfoka kútfejen mérve 70 fokos. A helyi gyógyvíz jól alkalmazható különböző nőgyógyászati panaszok enyhítésére, mozgásszervi megbetegedések kezelésére, valamint bizonyos bőrbetegségek gyógyítására.

A karcagi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • idült bőrbetegségek
  • mozgásszervi betegségek
  • csonttörések utókezelése
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • gerincbántalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • sérülések utókezelése
  • traumatológiai műtétek utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • nőgyógyászati gyulladások

Hajdúnánási Gyógyfürdő

A Hajdúnánási Gyógyfürdő 1019 méterről feltörő, 67 Celsius fokos vizét 1989-ben nyilvánították gyógyvízzé. A kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, jódos, brómos gyógyvíz összes oldottásványianyag-tartalma literenként 7010 mg. Elsősorban mozgásszervi megbetegedések, idegrendszeri- és nőgyógyászati panaszok, vérkeringés betegségei, balesetek és csontműtétek utókezelése, pikkelysömör, ekcéma, lábszárfekély és csontritkulás kezelésére alkalmas.

A hajdúnánási gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • ekcéma
  • pikkelysömör
  • idegrendszeri betegségek
  • gyermekbénulás (Heine-Medin betegség) utókezelése
  • idegfájdalmak
  • ideggyulladások
  • mozgásszervi betegségek
  • csontritkulás
  • idült gyulladásos mozgásszervi betegségek
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi és csontműtétek utáni utókezelés
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • nőgyógyászati gyulladások

Sárkány Wellness és Gyógyfürdő (Nyírbátor)

A fürdő gyógyvizes medencéjét a kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos Báthory gyógyvíz táplálja, amelynek összes oldottásványianyag-tartalma literenként 1525 mg. A vizsgálatok szerint a gyógyvíz kiválóan alkalmas reumatikus és mozgásszervi betegségek kezelésére. A Báthory vizet valaha palackozták, ivókúrára a helybeliek ma is használják.

A nyírbátori gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • mozgásszervi betegségek
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • idült gyulladásos mozgásszervi betegségek
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi és csontműtétek utáni utókezelés
  • ízületi gyulladás

Kamilla Gyógyfürdő (Balmazújváros)

Az 1100 méter mélyről feltörő 63 Celsius fokos gyógyvíz összes oldottásványianyag-tartalma literenként 4928 mg. A nátrium-kloridos, hidrogén-karbonátos, jódos, brómos, fluoridos gyógyvizek közé sorolják, mely elsősorban ízületi panaszok, gerincbántalmak, lumbágó, ízületi és csontműtétek és balesetek utókezelése, kopások és nőgyógyászati gyulladások enyhítésére javasolt.

A balmazújvárosi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • idegrendszeri betegségek
  • lumbágó
  • mozgásszervi betegségek
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi és csontműtétek utáni utókezelés
  • ízületi gyulladás
  • kis és nagy ízületek kopásos betegségei
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • nőgyógyászati gyulladások

Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő

Két kútja 54 és 56 Celsius fokos gyógyvízzel látja el a fürdőt. Az alkáli-hidrogénkarbonátos, jódos és brómos víz kloridot, bromidot, fluoridot, nátriumot és kalciumot is tartalmaz. Összes oldottásványianyag-tartalma literenként 2874,7 mg.

A berekfürdői gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • idült bőrbetegségek
  • pikkelysömör
  • mozgásszervi betegségek
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • meszesedés
  • traumatológiai műtétek utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • nőgyógyászati gyulladások
  • szív és érrendszeri betegségek
  • keringési zavarok

Forrás: termalfurdo.hu, gyógyfürdők honlapjai

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyógyfürdő

gyógyvíz

termálvíz

termálfürdő

hévíz

egészség

betegség

fürdő