Szombattól irány Nagycenk: felújították a Széchenyi Múzeumvasutat

MTI   
  Megosztom
Szombattól irány Nagycenk: felújították a Széchenyi Múzeumvasutat

Szombattól ismét üzemel a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, miután az üzemeltető Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. felújította a pályát és a járműparkot.

A GYSEV keddi közleménye szerint a beruházás 960 millió forintos állami támogatásból valósult meg, és az év végére fog teljes körűen befejeződni. A tavaly nyáron kezdődött felújítás keretében a múzeumvasút pályájának teljes szakaszán új al- és felépítmény, valamint zúzottkő ágyazat készült. A pályába az eredeti síneket építették vissza, és a teljes szakaszon kiépítették a vágányszabályozást.

A fertőbozi és a nagycenki állomáson új peronokat építettek, Nagycenken megújult a térvilágítás és a hangos utastájékoztatás is. A pályához csatlakozó két vasúti útátjárót átépítették, és megújították az Ikva patakon átívelő acélhidat.

Kívül-belül restaurálták a kisvasúti személykocsikat, felújították az András nevű gőzmozdonyt és a C50-es dízelmozdonyt. Emellett új motort szerelnek a Dmot 953-as típusú keskeny nyomtávú motorkocsiba, amelyet így üzemképessé és vontatásra alkalmassá tesznek.

A fejlesztésnek köszönhetően a nagycenki állomás mögötti skanzen területén játszótér, fitneszpark és tanösvény készült. A munkálatok ez év végéig még folytatódnak, felújítják a fertőbozi állomáson a fűtőház épületét, amely látogatható lesz, és modernizálják a múzeumvasút biztosítóberendezési rendszerét.

2010 óta Magyarországon a kormányzat elkötelezett a nagy ívű vasútfejlesztések, az ütemezett vasúti beruházások megvalósítása, a vasutak építése mellett. Byzom abban, hogy a felújított kisvasút a korábbiaknál is több látogatót vonz majd és jó példát mutat arra, hogy helyi összefogással és kormányzati támogatással milyen komoly eredmények érhetők el

- mondta az avató ünnepségen Érsek István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost szerint a kormánynak kiemelt célja, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon. Ennek érdekében turistaházak, kilátók, vízi kikötők és kerékpárutak újulnak meg. A program része a turisztikai célú kisvasutak fejlesztése is, amelynek első ütemére tízmilliárd forintot biztosított a kormány.

Tavaly ősszel adták át a Mátravasút felújított szakaszát, másodiknak pedig a GYSEV készült el a felújítással. Komplex térségi fejlesztésekben gondolkozik a kormány és a vasúttársaság, azt szeretnénk, hogy a Széchenyi-kastély, a múzeumvasút és a környező kerékpárutak lendületet adjanak a régió turizmusának

- mondta Révész Máriusz. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is arról beszélt az átadó ünnepségen, hogy a régió fejlődésének egyik fontos eleme a turisztikai ágazat folyamatos erősítése.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nagycenk

múzeum

vasút

széchenyi múzeumvasút

felújítás