Új autópálya épül Magyarországon: már elkezdték felvásárolni a telkeket
Elkezdődött a területek felvásárlása az M6 autópálya Bólytól a horvát határig vezető nyomvonalán, valamint az előzetes régészeti feltárás is megkezdődött a szakaszon. Az országos viszonylatban is nagy jelentőségű sztrádaszakasz kivitelezése a kormányhatározat értelmében 2020. március 31-én kezdődik. Az aktualitásokról, a határidőkről és az autósokat érintő legfontosabb kérdésekről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) tájékoztatta a HelloVidéket.
Gőzerővel zajlanak az M6 autópálya Bóly-Ivándárda (horvát országhatár) közötti szakaszának előkészítési munkái. A kivitelezési tervek már elkészültek és megindult az ingatlanok kisajátítási folyamata is. Az érintett szakaszon megkezdődött a régészeti próbafeltárás.
Az autópályával kapcsolatban 2016-ban környezeti hatástanulmány készült. A projekt környezetvédelmi és építési engedélyt kapott. A kiviteli tervek az engedélyek előírásainak megfelelően készültek. A tervezett autópálya hatásterületén a zajterhelés szintje az előírt határérték alatt marad, a lippói szerb temetőnél védelmet biztosító többszintes növénytelepítés valósul meg az út és a temető között. A hatástanulmány és a tervek eredményeképpen természetvédelmi terület nem válik érintetté. Öt helyen épül vadátjáró, a vízi élőhelyek védelme érdekében az autópályáról levezetésre kerülő csapadékvizek tisztítására négy helyen tisztító műtárgy kerül beépítésre. A teljes autópályaszakaszon vadvédelmi kerítés létesül
– tájékoztatta szerkesztőségünket Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szóvivője.
Az M6-M60-as csomóponttól a horvát országhatárig futó szakasz 2x2 sávos gyorsforgalmi lesz, fizikai elválasztással. A Bóly és Ivándárda közötti rész hossza közel 20 kilométer. Az „M6 autópálya Bóly-Ivándárda, országhatár közötti szakasz megvalósítása” nevű projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházásnak minősül. A kivitelezést megelőző előkészületek egyik utolsó, az egyik fontos állomása az állam részéről a földterületek megvásárlása.
A NIF Zrt. által megvalósított nemzetgazdasági szempontból kiemelt közlekedési infrastruktúra-beruházások esetében a kisajátításról szóló törvény értelmében nem a NIF Zrt. által megbízott értékbecslő, hanem a kisajátítási eljárás lefolytatására illetékes kormányhivatal által kirendelt független ingatlanforgalmi szakértő állapítja meg a NIF Zrt. vételi ajánlatának alapjául szolgáló kártalanítási ellenértéket, illetve a szerződéskötés meghiúsulása esetén is ugyanez a szakvélemény szolgál alapul a kisajátítási eljárás során is. A szakértő szakvéleményét a törvény vonatkozó rendelkezéseinek, valamint a szakma szabályainak figyelembe vételével köteles elkészíteni. Amennyiben a kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződés megkötésére nem kerül sor, társaságunk kezdeményezi az illetékes kormányhivatalnál az ingatlan kisajátítását ezzel biztosítva a kisajátítási cél mielőbbi megvalósítását. Amennyiben a kisajátítási határozatban megállapított kártalanítási összeggel a tulajdonosok nem értenek egyet, úgy a kisajátítási határozat bírósági úton történő megtámadása az egyetlen jogi lehetőség a kártalanítási összeg vitatására
– mondta el Kiss Boglárka.
Az ingatlanért járó kártalanításon felül a fenti törvény alapján úgynevezett járulékos költségek megtérítésére van lehetőség. Ennek keretében az indokolt és igazolt költségekkel kapcsolatos igényt az illetékes kormányhivatal bírálja el. A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a beruházás összesen 414 darab magántulajdonban lévő ingatlant és 24 állami tulajdonú ingatlant érint.
Közben augusztusban elkezdődtek a régészeti próbafeltárások is a Bóly és Lippó, valamint a Lippó és Ivándárda közti szakaszokon, amelyek várhatóan az ősz folyamán le is zárulnak. Ahogy azt a HelloVidék megtudta, ezek eredményétől függően további régészeti feltárások is szükségesek lehetnek a későbbiek során.
A sztrádaszakasz kivitelezés megkezdésének pontos időpontja függ a jelenleg zajló ingatlankisajátítási, régészeti folyamatok eredményeitől. A kormányhatározat értelmében a konkrét munkálatok a legkorábban 2020. március 31-én kezdődhetnek el. Jelenleg a NIF Zrt. az előkészítési feladatok elvégzésre rendelkezik forrással, a kivitelezés a forrásbiztosítást követően kezdhető meg
– vázolta a jövőbeni terveket a szóvivő.
Az M6-M60 befejezése Babarc, Szajk, Nagynyárád, Bóly, Töttös, Lippó, Ivándárda településeket érinti. A szakasz az M60 elválási csomóponttal együtt négy külön szintű csomóponttal, egy komplex és egy egyszerű pihenőhellyel, két híddal, két tengelysúlymérővel és egy mérnökségi teleppel épül. Tartalmazza a Villányi csomópont megvalósítását is. A projekt következő nagyobb fázisakor – amikor elkezdődnek a kivitelezési munkák – az ígéretek szerint több lakossági tájékoztató fórumot is tartanak a témában.
Elkészültek a nyomvonaltervek az M60 gyorsforgalmi út Pécs–Barcs közötti szakaszra vonatkozóan is. A tervezett gyors út kétszer kettő forgalmi sávos, mindkét oldalon burkolt padkával ellátott, középen vezetett elválasztó sávval rendelkező, 110 kilométeres óránkénti tervezési sebességű lesz, amely biztosítja a csatlakozó területek megközelíthetőségét is.
Az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs közötti szakasza környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik. Jelenleg az engedélyezési tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítése van folyamatban
– tájékoztatta a HelloVidéket a NIF. Zrt.
Az építés tervezet két ütemben valósul majd meg: első ütemben az igen komoly forgalmat bonyolító Pécstől Szigetvárig, második ütemben Szigetvár és Barcs között, ahol a nyomvonal 64,4 kilométer lesz. A térség a gazdaság fellendülését, a versenyképesség fokozását és munkahelyteremtést is vár az M60-as út folytatásától.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)